SportVideo365

A szegedi Józsa Petra elektromos kerekesszékben vette be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia kapuját

A gyönyörű, mosolygós, életvidám Józsa Petráról többször is írtunk már korábban, most azonban a Szent Gellért Fórum center pályáján kaptuk lencsevégre, ahogy új szenvedélyének, a focinak hódol, sőt profi rúgásokkal vette be a csapatkapitány, Gajdos Zsolt és csapattársa, Nagy Zsombor által védett kaput.

MAGYARORSZÁGON KETTEN KÜZDENEK A SZINDRÓMÁVAL

A mindössze tizenegy éves, életvidám kislány egy nagyon ritka genetikai betegséggel küzd, az úgynevezett MCTO szindrómával, amelynek tüneteként a kis kézfejéből, lábfejéből felszívódnak az apró csontok. Magyarországon jelenleg ketten küzdenek ezzel az állapottal, a diagnózist ugyanúgy Finnországból kapta meg a körmendi, öt éves Zsombor, mint annak idején Petra. Kevesebb, mint 50 esetet diagnosztiszáltak eddig szerte a világon, jelenleg pedig sajnos (még) nincs rá kiforrott gyógymód, de a család, a segítőkész szegediek és az orvosok már gőzerővel kutatnak utána.

EGYMÁSBAN TARTJÁK A LELKET A SZÜLŐK

Sophie, a jelenleg hat éves, coloradoi kislány szülei Lauren és Hosea Rosenberg hoztak létre egy alapitványt, amely támogatja a kutatócsoportot abban, hogy megtalálják az MCTO gyógymódját. A szülők bíznak és támogatják egymást, tartják egymásban a lelket, hogy sikerülni fog a küldetés, sőt, mindannyian bízunk abban, hogy sikerülni fog megtalálni a gyógymódot, hisz nincs más út, sikerülnie kell.

PETRA GYŰJTI AZ ÉLMÉNYEKET, MI PEDIG GYŰJTSÜK A KUPAKOKAT

“Kitavaszodott, jött a jó idő, a gumilabda előkerült otthon…” meséli nevetve Petra édesanyja, hogy hogyan is indult a foci iránti szenvedély Petránál. Jókedvűen, széles mosollyal az arcán gurult a labda után Petra a Szent Gellért Fórum center pályáján. Mi pedig elgondolkodtunk, hogy egy ilyen szép, kedves kis lélek, mennyi mindent taníthat mindannyiunknak. Az elfogadást, az egymás iránti toleranciát és a hálát. A hálás , szívből jövő derűt. Petra jól megdolgoztatta a csapatkapitányt, az ajándékba kapott, tizenegyes számú mezében, amelyet le sem akart venni.

Az élményszerzésen túl, a kupakgyűjtéssel tudunk a szépséges kislánynak segíteni.

Mint Józsáné Fehér Máriától, Petra anyukájától megtudtuk, a kupakgyűjtő akciójuk folyamatosan mehet tovább, sőt, ezentúl két állandó helyszínen is várják az adományokat:

  • a Tünde Téri Óvodában, amely az ötödikből nemrég elballagott Petrus ovija volt, a Tünde tér 1. alatt,
  • továbbá a Makkosházi körúti Mesi Virágoskertjében, ahol korábban is fogadták már a szegedi kislánynak felajánlott kupakokat.

Az adományokat a család banki átutalás formájában is várja, az alábbi számlaszámra:

  • Józsa Petra Hanna,
  • OTP BANK,
  • számlaszám: 11773353-02233646
  • közlemény: adomány

Petra mesteri találatait lesd meg a Szent Gellért Fórumban készült videónkban.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb