Közélet

Leleményességből ötös: Hellboy kocsijával, vagyis forgatási kellékautóval csinálta meg a saját mentési központját Fábiánsebestyén

Fábiánsebestyén, a kétezer fős Csongrád-Csanád vármegyei település önerőből működteti a saját mentési központját. Nem is akárhogyan, 24 órás készenléttel, orvossal, mentőápolóval, tűzoltókkal. Ha baj van, öt percen belül odaérnek.

A történet úgy kezdődött, hogy Guillermo del Toro szuperhősfilmjét, a Hellboy II. – az Aranyhadsereg című alkotást részben az etyeki Korda Stúdióban, illetve Tárnokon és Sóskúton forgatták. A forgatáshoz Magyarországra hozott kellékek között volt egy Ford mentőautó is. Nem érte volna meg visszavinni, inkább eladták. A Csongrád-Csanád vármegyei Fábiánsebestyén képviselő-testülete vette meg 3 millió forintért, de nem dísznek, hanem valóban mentőautónak – szúrta ki a Magyar Narancs.

FELSZERELTÉK MINDEN ESZKÖZZEL

Mint kiderült, felszerelték minden szükséges kellékkel, és máig is használják. Az Országos Mentőszolgálat új rendszert vezetett be, amelyhez csatlakoztak az önkormányzatok is, de vannak olyanok közöttük, amelyek kevéssé lelkesek – írja a lap. Kós György háziorvos, egyben Fábiánsebestyén polgármestere elmondta a Magyar Narancsnak, hogy a település az eddigi, szentesi szolgáltatóval köt újból szerződést szeptember 30-ig, de azért saját sorsukat nem engedték ki a kezükből. Kós György a település orvosaként 1985 óta ügyelt egészen az utóbbi évekig, dolgozott két évet a mentőszolgálatnál is. Fábiánsebestyénben nemritkán előfordult, hogy valamilyen önkormányzati esemény közepén a polgármester fölállt és elment, mert hívása érkezett.

HA BAJ VAN, MINDENKI TUDJA MIT KELL CSINÁLNI

Fábiánsebestyén úgy érezte, hogy a gyors mentésre a vidéki embernek is szüksége lehet, így saját mentést üzemeltetett és üzemeltet ma is. A mentésre korábban egy Németországból kapott furgont használtak, de abban körülményes volt ellátni a beteget. Ezért volt jó vétel az amerikai Ford mentőautó. A Fábiánsebestyéni Mentési Központ (FMK) tizenhat fős csapatába beletartozik a tanyagondnok, de a szennyvíztelepet kezelő fiatalember is. Ha baj van, mindenki tudja, mit kell csinálni. 24 órás diszpécserszolgálatot működtetnek, ha kell, tüzet oltanak, műszaki mentést végeznek, vagy ha valakinek leesik a hozzátartozója az ágyról és nem tudja visszaemelni, akkor is mennek.

SAJÁT FORRÁSBÓL ÜZEMELTETIK

Az FMK teljesen ingyen segít minden helybelinek, ugyanúgy, mint a központi ügyelet, a mentőszolgálat vagy az állami tűzoltóság, de a működtetésére állami támogatás természetesen nem jár. Az önkormányzat a saját bevételeiből költ erre, legutóbb 20 millió forintot. Ez a diszpécserszolgálat fenntartására kell. Azt, hogy ezt a pénz másra is elkölthetné a település, helyben még senki sem mondta. Bár a központ működtetése sok emberen múlik, nyilvánvaló, hogy ha Fábiánsebestyénnek nem orvos lenne a polgármestere, nem lenne ilyen szervezete.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb