Mindenmás

Féltékenységből meg akarta ölni volt élettársát, és annak új párját egy férfi – a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a hat év fegyház helybenhagyását kéri

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a volt élettársa és annak új párja megölését tervező, illetve őket halálosan megfenyegető férfi büntetésének helybenhagyására tett indítványt – közölte szerkesztőségünkkel szerdán reggel az ügyészség. Mint kiemelték, az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emelt vádat.

A Szolnoki Törvényszék ítélete szerint az elkövető élettársi kapcsolatban élt a barátnőjével, amikor 2021. januárjában letartóztatásba került. Tudomására jutott, hogy az élettársa kapcsolatuknak véget vetett, és szerelmi viszonyt létesített egy közös ismerősükkel. A férfi már a fogvatartása alatt eltervezte, hogy miután szabadul, megöli volt élettársát és annak új párját, majd végez magával.

HAT ÉV FEGYHÁZAT KAPOTT, A SZEGEDI ÜGYÉSZSÉG SZERINT EZ MEGALAPOZOTT

A férfi 2021. áprilisában szabadult, ezt követően többször találkozott a párral, akiket azzal fenyegetett meg, hogy először a férfival végez, azért, hogy azt végignézve a nő szenvedjen, majd őt is megöli. Fenyegetésének azzal adott nyomatékot, hogy egy alkalommal vetélytársa nyakához kést fogott és közölte vele, hogy most meghal, illetve elmondta nekik, hogy lőfegyvere és lőszere is van, és leszámol mindenkivel, aki őt hülyének nézi.

A Szolnoki Törvényszék az elkövetőt többszörös visszaesőként két rendbeli emberölés előkészületének bűntettében, továbbá folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntettében és zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a férfi és a védője jelentett be fellebbezést felmentés, illetve enyhítés érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség megítélése szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a cselekmény jogi minősítése törvényes, a kiszabott büntetés is arányos, melyre tekintettel az ítélet helybenhagyását indítványozta. A letartóztatásban lévő férfi ügyében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb