Közélet

A víznél is bevezethetik, hogy átlagfogyasztás felett piaci árat kell fizetni

Az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, Németh Zsolt a MaVíz elnökségének meghívására ismertette a kormány terveit az ágazat fejlesztésével kapcsolatban – írta az Azénpénzem.hu. Mint kiderült, új, egységes vízdíjrendszer kialakításán dolgoznak a minisztériumban, amiről már ősszel dönthetnek a parlamentben. Ebből újítanák fel az elöregedett ivóvízhálózatot. A portál szerint az biztosnak látszik, hogy a jelenleg településenként eltérő vízdíjakat egységesítik.

A víziközmű-ügyekkel foglalkozó Szabó Iván ügyvéd úgy véli, önmagában az, hogy a víziközmű-szolgáltatás kérdése önálló államtitkári szintre emelkedett egyértelmű üzenet az önkormányzatoknak, hogy az állami szolgáltatás jelenti az egyetlen megoldást. Ezt az üzenetet erősítette fel, hogy a kormány kihagyta a víziközműcégeket a rezsivédelmi alapból, mondván, nekik lehetőségük van az állami szolgáltatáshoz csatlakozni.

HAVI 5 KÖBMÉTERIG MARAD A REZSICSÖKKENTETT ÁR

A lakossági fogyasztók havi 5 köbméteres fogyasztásig fizetnének rezsicsökkentett árat, az efölötti részt a gáz és áramdíjakhoz hasonlóan piaci alapúvá válna – derült ki a Szabó által megszellőztetett információkból. A MaVíz szerint a 2021-es adatok alapján egy háztartásra átlagosan havi 7,33 köbméter vízfogyasztás jut. Ha ezt nézzük, akkor az átlagfogyasztás közel harmada is kikerülne a rezsicsökkentett körből. Jó eséllyel azóta nőhetett a vízfogyasztás, és így az átlag is, vagyis a lakossági átlagfogyasztók közül is nagyobb arányban lehetnek azok, akiknek többet kellhet fizetniük. Szintén az ügyvédre hivatkozva írták, hogy a nem lakossági fogyasztóknak teljes egészében piaci alapú díjat vezetnének be.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb