Mindenmás

Meghalt Tony Bennett, a jazz és pop legendája

Alig két héttel kilencvenhetedik születésnapja előtt, július 21-én elhunyt Anthony Dominick Benedetto, avagy ismert nevét Tony Bennett, aki nyolcvanöt éves karrierje során tizennyolc Grammy-, két Emmy-, illetve egy Grammy-életműdíjat is begyűjtött.

A görög gyökerű olasz bevándorlók gyermekeként New Yorkban született és felnőtt zenész alig tízévesen állt először színpadon, a háború után azonban néhány éves szünetet tartott, majd a Columbiához szerződött.

TÖBB MINT 50 MILLIÓ LEMEZT ADOTT EL

Első nagy slágere az 1951-ben listavezetővé is vált Because of You volt, amit számos másik követett. Az egyértelműen a dzsesszel szimpatizáló férfi felívelő karrierjét a rock, mint műfaj felfutása állította meg, a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján visszatért, és több aranylemezt is összehozott.

Olyan énekesekkel lépett közösen színpadra, mint Aretha Franklinig, Frank Sinatra, Amy Winehouse, vagy Lady Gaga. Pályafutása alatt két Emmy-díjat, és 19 Grammy-díjat nyert, köztük egy életműdíjat is. A pályája során több mint ötvenmillió lemezt eladó Bennett utolsó nagy sikerét a Lady Gagával közösen kiadott Cheek to Cheek (2014) című lemez adta, de az utóbbi években is számos alkalommal működtek együtt.

Az Index szerint 2016-ban diagnosztizáltak nála Alzheimer-kórt, majd öt évvel később jelent meg újra a nyilvánosság előtt. Pozitív életszemlélete egyértelmű volt, ugyanis közösségi oldalán korábban azt írta, „az élet egy ajándék – még Alzheimerrel is”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb