KikapcsSport

Regán Lilivel és Katus Attilával tér vissza a Continental Futófesztivál Szegedre

Három év COVID-szünet után tér vissza a Continental Futófesztivál Szeged, amely – akárcsak a korábbi négy szezon alkalmával – ezúttal is a mozgás szeretetét, a családi sport élményét helyezi a fókuszba. A Continental csapata ezúttal is lenyűgöző hangulatot varázsol szeptember 10-én Szegedre, ebben pedig többek között az év lemezlovasának megválasztott Regán Lili és a világ- és Európa-bajnok Katus Attila lesz a segítségükre.

HÁROM ÉV SZÜNETET KÖVETŐEN TÉR VISSZA A VÁROS (EGYIK) KEDVENC CSALÁDI FUTÓESEMÉNYE

Legutóbb 2019 májusában, Szeged Napján tartották meg a grandiózus futóeseményt, akkor közel 2000 résztvevő futotta le a három táv valamelyikét. A dátum és a helyszín változott, az akkori hangulatfelelős Sterbinszky helyett Regán Lili áll a lemezjátszók mögé, a házigazda Szentgyörgyi Rómeót pedig Katus Attila váltja, azonban a jól bevált három futótáv maradt az eredeti:

  • Az igazán profikat egy 21 kilométeres félmaraton,
  • A szintén jó kondícióban lévőket az 5 kilométeres táv,
  • A családdal futókat vagy a sporttal most ismerkedőket pedig egy 2.2 kilométeres, családi táv várja majd. 

NEMES CÉL ÉRDEKÉBEN FUTNAK

A Continental-nál már hagyomány, hogy nemes cél mellé állnak a nevezésekből befolyt összegekkel, ez az idén is így lesz.

„A futófesztivál megszervezése több olyan értéket is közvetít, amely fontos a Continental számára. Mindig aktívan keressük a lehetőségeket, hogy miként tudunk a helyi közösség életében részt venni. Egy ilyen esemény megrendezésénél nem is találhatnánk erre jobb módot. Ugyanígy fontosnak tartjuk, hogy a szociális felelősségvállalásunk részeként felhívjuk az emberek figyelmét a jóllét, a munka-magánélet egyensúly, az egészséges életmód és az egészségmegőrzés jelentőségére. A nevezésekből befolyt összeggel pedig segíthetünk azokon, akiknek nagy szükségük van rá.”

– tette hozzá Kalmár Ákos, Continental Csoport Magyarország országos HR vezetője.

Bővebb infó és nevezés ITT!

Continental Futófesztivál Szeged 2023

Dátum: 2023.09.10.

Indulás: Szeged, Dugonics tér

A Continental AG-ról:

A Continental úttörő technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy- és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental együttes forgalma 2022-ben elérte a 39,4 milliárd eurót, jelenleg a cégcsoport körülbelül 200 000 alkalmazottat foglalkoztat 57 országban.

A Continental Magyarországon:

A Continental technológiai vállalat a jövőbeli autóipari trendekhez igazodó mesterséges intelligencia fejlesztési központtal, egy járműdinamikai fejlesztőközponttal és tesztpályával, hat gyárral, illetve egy regionális gumiabroncs-kereskedelmi központtal van jelen Magyarországon. Hazánkban a vállalat mintegy 8 000 munkatársat foglalkoztat. 

A Continental nagymértékben hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez. Mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futóműkomponensek és infotainment megoldások biztosításával, valamint a járműelektronika, műszaki elasztomer termékek, vezetéstámogató és automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák fejlesztésével, ipari szállítási megoldások gyártásával és gumiabroncsok értékesítésével.  

Magyarországon a Continental csoport mindhárom üzleti szektorával jelen van, úgymint az autóipari szektor, a gumiabroncs, az ipari megoldásokat szállító ContiTech. Hazai vállalataink tevékenységet folytatnak Budapesten, Budaörsön, Debrecenben, Makón, Nyíregyházán, Szegeden, Vácon és Veszprémben

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb