Szegedi ArcokVideo365

Szerelem első vérig 2023-ban – az idén negyven éves Tempó Taxival nosztalgiáztunk

Szeged legnagyobb múlttal rendelkező taxitársasága, az idén negyven éves Tempó Taxi ikonikus, szegedi arcaival, alapító tagjaival, Garas Lászlóval és Márta Ferenccel beszélgettünk stílusosan, a Móra Ferenc Múzeum lábánál. Nem véletlen a helyszínválasztás, hisz az 1986-ban bemutatott magyar tinédzserfilm, a Szerelem első vérig-ben a Tempó Taxi Ladái is szerepeltek, a múzeumnál forgatott jelenetben.

A TEMPÓ TAXI-VAL TESTÜNK-LELKÜNK BIZTONSÁGBAN UTAZIK

Mind Piroskára, mind Lackókára -tudtuk meg Márta Ferenc és Garas László becenevét- igaz, hogy számukra a taxizás egy örök szerelem, életük hivatása, amelyhez megannyi sztori, arc, izgalom, nevetés és könnyek, emberi életutak, mélyenszántó beszélgetések kapcsolódnak. Szeged legrégebbi múlttal rendelkező taxitársaságának az alapítói ők, akik mind a mai napig aktívan dolgoznak, biztonságban juttatnak el bárkit a Napfény Városában a megadott címre. Sőt, ennél sokkal többet adnak. Egy jó szót, egy mosolyt vagy éppen csendet, ha az utazónak arra van szüksége.

ELHAGYOTT DOLLÁRMILLIÓK, TOLNAY KLÁRI

“Mindenki összeadta, amije volt, kapcsolata, tudása…” – árulta el nekünk Garas László a Tempó Taxi megalakulásának részleteit. Megannyi évtized alatt számos történet született, számos izgalmat éltek át a sofőrök, sokszor életveszélynek voltak kitéve, de a lélekjelenlét és becsületesség, a jó szándék soha nem hagyott alább bennük. László több, nagy hazai színészlegenda között, Tolnay Klári színésznőt is hűséges vendégeként tarthatja számon, Márta Ferenc pedig több millió dollár megtalálásában játszott közre.

Ha kíváncsi vagy a részletekre és a teljes sztorira, ezt a videót Neked készítettük:

Operatőr: Galyas Richárd

A napjainkra már 20 ezres (ebből több, mint 10 ezer aktív, ami nem kis bizalmi faktort feltételez) törzsutas-táborral rendelkező Tempo Taxit a nap 24 órájában a (06 62) 490 490 számon éred el,

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb