Közélet

Így drágulnak jövőre a sztrádamatricák, a vármegyei bérlet közel 6600 forint is lehet

Az idei augusztusi infláció mértékének megfelelően drágulhatnak jövőre a sztrádamatricák – ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium Totalcarnak adott válaszából. A mostani kilátások szerint 15 százalék körül lehet az augusztusi infláció, így a sima személyautókra érvényes éves országos több mint 56 ezer forintba kerülhet 2024-ben.

Jövőre jelentősen nőhet a sztrádahasználatból származó bevétel, legalábbis a költségvetési tervezet szerint. Ez bő 100 milliárdos plusszal számol az ideihez képest, de a 2024-es útdíjmatekban voltak bizonytalan tényezők, ezért megkérdezték az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy milyen mértékben emelkedhet az időalapú autópályadíj, leegyszerűsítve a matricák ára. Illetve azt is, hogy a teherautók, kamionok használatarányos díja hogyan alakul. 

44 SZÁZALÉKKAL EMELKEDETT A 10 NAPOS MATRICA ÁRA

A legtöbb autóst érintő D1 kategóriára (motorokra és a maximum 3,5 tonnás, legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsikra) érvényes éves országos és vármegyei matricák ára idén januártól 5-5 százalékkal 49 190 forintra, illetve 5720 forintra emelkedett, míg a 10 naposoké 44 százalékkal 5500 forintra, a havi bérleteké pedig 71 százalékkal 8900 forintra. Ami most még nyitott kérdés, hogy mennyi lesz pontosan az augusztusi – éves – infláció. A portfolio.hu becslése szerint 15 százalékos lehet. Ha valóban így lesz, akkor a következőképpen nézhet majd ki a 2024-es “árlista”:

Forrás: Totalcar-becslés, portfolio.hu

A táblázatban szereplő árak tehát még nincsenek kőbe vésve, az augusztusi inflációs adatra szeptember elejéig kell várni, a KSH akkor teszi közzé a számot. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb