Közélet

A nem beutalóköteles szakrendeléseknél is a háziorvosokra bíznák az időpontfoglalást

Az olyan nem beutalóköteles szakrendelésekre, mint a nőgyógyászatra, az urulógiára, a szemészetre vagy a bőrgyógyászatra ezentúl a háziorvoson keresztül kellene időpontot foglalni. Ez áll az új tervezetben, de a szakértők szerint inkább csökkenteni kéne a háziorvosok terheit, mint növelni – írja a Népszava.

A rendelet szerint a háziorvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) keresne megfelelő rendelőt és időpontot a páciensnek. Ezt eddig a betegek közvetlenül oldották meg, telefonon vagy személyes egyeztetéssel.

CALL-CENTERRÉ ALAKÍTJÁK A HÁZIORVOSI RENDELŐKET

A cikk szerint a szakrendelők több mint 1000 helyszínen évente 50-60 millió alkalommal látnak el pácienseket, ebből 30-40 millióra írnak a háziorvosok beutalót, de az időpont egyeztetése eddig nem az ő feladatuk volt. A Népszava továbbá azt írja, az alapellátók tiltakoznak, aláírásgyűjtést szerveznek a rendelet bevezetése ellen, eddig a háziorvosok egyharmada írta alá a petíciót. A portálnak nyilatkozó egészségügyi szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy “call-centerré” alakítsák a háziorvosi rendelőket.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb