Szegedi Arcok

Elképesztően büszkék vagyunk a szegediekre, a felhívásunk révbe ért: a 20 helyett 37-en voltak vért adni tegnap olyanok, akik a 0+ vércsoportba tartoznak Szegeden

Szerdán délelőtt tettük közzé a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének a felhívását, mely szerint egy váratlan helyzet miatt a nap folyamán 20 olyan véradóhősre volt szükség Szegeden, aki a 0+ vércsoportba tartozik. Mint kiderült, a felhívásunk sikeresnek bizonyult, hiszen a 20 helyett 37-en voltak vért adni olyanok, akik a 0+ vércsoportba tartoznak Szegeden!

Irtó hálásak vagyunk a Szeged365 Family minden tagjának, hiszen a szerdai felhívásunkat több mint 100-an osztották meg, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete pedig ma azt írta szerkesztőségünknek, hogy a Honvéd téri Vérellátó Központban a vártnál több mint kétszer annyian, 96-an adták vérüket másokért, és ebből 37-en voltak 0+ vércsoportba tartozók! 

Hálásan köszönjük mindenkinek, aki egy megosztással is, de segített és minden elismerésünk azoknak, akik elmentek vért adni, és ezzel életeket mentettek! A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete azt is írta, hogy ezzel a helyzet rövid távon megoldódott, de továbbra is várják azokat, akik vérükkel segítenék a mindennapi életmentést.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb