Mindenmás

Kiderültek a részletek az Ásotthalomnál történt halálos balesetről: a vízelvezető árokba csapódott az embercsempész az autóval, majd elmenekült az erdőbe

Egy személy az életét vesztette csütörtökre virradóan Ásotthalom közelében, összesen tíz mentőegységet riasztottak az 55-ösön történt baleset helyszínre – írtuk meg tegnap, majd ma a Szegedi Járási Ügyészség azt közölte, hogy a letartóztatását indítványozzák a moldáv sofőrnek, valamint a baleset részleteit is közzétették.

Mint kiemelték, a megalapozott gyanú szerint a férfi 2023.augusztus 10. napján éjfélt röviddel követően vett fel az általa vezetett autóba 19, magát szír állampolgárnak valló illegális határátlépőt. Mindezt azért, hogy őket Ausztriába szállítsa. A férfit kis időt követően Ásotthalom külterületén a rendőrök igazoltatni akarták. A gyanúsított először megállt, majd miután a rendőrök az autóból kiszálltak elhajtott, és a folyamatos jelzések ellenére sem állt meg.

AZ ERDŐBE MENEKÜLT

A közlemény szerint ezután a férfi a nagy sebesség és az utasok száma miatt egy kanyarban kisodródva az autó feletti uralmat elvesztette és egy vízelvezető árokba borulva állt meg. Azt is kiemelték, hogy a balesetben 1 illegális határátlépő a helyszínen életét vesztette, míg 4 személy súlyos és további 14 utas könnyű sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított a balesetet követően az erdőbe menekült, ahonnan a rendőröknek több órai kutatást követően sikerült őt előállítaniuk és őrizetbe venniük. Az ügyészség az embercsempészés bűntette és a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárásban a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését indítványozta. Arról, hogy elrendelik-e a letartóztatást a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója dönt a mai napon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb