Mindenmás

Tűzoltók rohantak a Kecskeméti utcába Szegeden, füst áramlik ki az egyik ház ablakán (frissítve)

Pénteken délelőtt fél 11 környékén tűz üthetett ki a Kecskeméti utcában, a tűzoltók az egyik ház ablakán keresztül kezdték meg a beavatkozást – írta szerkesztőségünknek olvasónk, amit a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is megerősített szerkesztőségünknek.

Bakaity Mónika tű. főhadnagytól megtudtuk, hogy a lakóépületben az egyik lakás szobájából jeleztek füstöt. A tűzoltók már a helyszínen vannak, ezekben a pillanatokban intézkednek. Olvasónktól fotókat is kaptunk. Köszönjük szépen!

FRISSÍTVE: BEFUTOTT A HIVATALOS KÖZLEMÉNY

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint tűz keletkezett egy családi házban Szegeden, a Kecskeméti utcában. A tűzzel érintett helyiségben a bútorzat és berendezési tárgyak égtek. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak ki, akik rövid időn belül, két vízsugárral megfékezték a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását.

További fotókat is kaptunk Révész Zsoltitól! Köszönjük szépen!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb