Közélet

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz – közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.

Prof. Dr. Wikonkál Norbert a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt. Online kampányt folytatnak és fesztiválokon is jelen vannak, ahol a tanácsadás mellett bőrfelszínvizsgálatot is végeznek. A Sziget Fesztiválon például hatszáz szűrés során hat esetet találtak – emelte ki Prof. Dr. Wikonkál Norbert a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

NŐ A KOCKÁZAT

Elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében – tette hozzá. A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű – hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.

A SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA IGAZGATÓJA SZERINT ÉVI 2500 MELANOMA MEGBETEGEDÉST REGISZTRÁLNAK

Prof. Dr. Gyulai Rolland a Magyar Dermatológiai Társulat korábbi elnöke ismertette “A melanóma hazai morbiditási és mortalitási helyzete a XXI. század első két évtizedében” című vizsgálat eredményeit. Közölte, hogy húsz év alatt megduplázódott a nem melanoma típusú bőrdaganatok száma. Évi

  • 2500 melanoma,
  • 4500 laphámrák
  • és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak.

A professzor beszámolt arról hogy a 2011 és 2019 közötti 23 ezer melanomás beteg átlagéletkora 60 év volt, az ötéves túlélés esélye 75 százalék – a nőbetegeknél 80, férfiaknál 70 százalék. A 2011-12 és 2017-19 éveket összehasonlítva több mint három százalékkal nőtt a túlélési esély. Ebben szerinte szerepet játszanak a figyelemfelhívő kampányoknak köszönhető kori felismerés, illetve az új, hatékonyabb gyógyszerek. A túlélési esélyek nagyjából megegyeznek a többi közép-európai országgal – hangsúlyozta Gyulai Rolland.

GENETIKAI OKOK

Dr. Baltás Eszter, a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika egyetemi docense a ritka melanomafajtákról beszélt, amelyeknek hátterében jellemzően genetikai okok vannak; nyálkahártyákon, tenyéren, talpon, vagy akár köröm alatt is előfordulhatnak. Ismertségük alacsony, ezért gyakran későn, évek múlva fordulnak velük orvoshoz, és ilyenkor a betegek felénél már áttétek alakulnak ki – fejtette ki a szakember.

Némethné Kulisics Adél, a Stop Melanoma Alapítvány alapító-elnöke a szervezet diákoknak szóló, Fekete pont elnevezésű kampányát mutatta be, amelynek keretében ismeretterjesztő előadást és személyes beszámolókat tartanak, levetítik az Apajegy című filmet és beszélgetnek a fiatalokkal. Az alapítvány várja az általános- és középiskolák jelentkezését. A Magyar Dermatológiai Társulat közleményében kiemeli: a modern terápiáknak köszönhetően jelentősen csökkent a halálozások aránya a melanoma miatt, de a későn felfedezett betegség még mindig évi 300-400 áldozatot követel.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!


 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb