Szegedi Arcok

Pici lány, óriási szívvel: Kowalsky-t kápráztatta el Petra, a ritka betegségben szenvedő szegedi kistündér

“Egy igazi kis Angyal vagy!” – írta Facebook posztjában Balázs Gyula, a Kowalsky meg a Vega énekese azt követően, hogy a szegedi Józsa Petra egy saját készítésű apa-lánya páros karkötőt ajándékozott neki a hétvégi, békési koncertjük előtt. Mint Kowa beszámolt róla, a karkötőt azóta a kislánya, Szofi is megkapta.

KOWALSKY-T IS ELBŰVÖLTE A SZEGEDI TÜNEMÉNY

A tündéri szegedi kislányról rengeteg alkalommal írtunk már a Szeged365.hu-n (és fogunk is, reméljük, hamarosan már arról, hogy megtalálták a gyógymódot a betegségére és egészségesen élhet szerkesztőségünk állandó kedvence), Petrus egy veleszületett, nagyon ritka genetikai betegséggel küzd, a világon kevesebb, mint 30 ilyen esetet diagnosztizáltak eddig, jelenleg pedig sajnos (még) nincs rá kiforrott gyógymód, de a család, a segítőkész szegediek és az orvosok már gőzerővel kutatnak utána. A betegség velejáró tünete, hogy Petra kis végtagjaiból felszívódnak a csontocskák, emiatt a kislány előbb nehezebben járt, majd később elektromos kerekesszéket kellett, hogy kapjon.

Petra és a szülei, Marcsi és Attila a nehézségek ellenére roppant aktív életet élnek, tavaly például a Szeged365 csapatával közösen találkozott Marics Petiékkel az év végi Valmar-koncerten, a múlt hétvégén pedig Kowáék kerültek sorra, mivel a kislány nagy rajongója a hazai funk-rock bandának.

Az 1999-ben alapított együttes a hétvégén Békésen koncertezett, a show előtt pedig Petra egy saját készítésű apa-lánya páros karkötőt adott át a frontembernek, aki természetesen a kislányával is megosztotta azt. Balázs Gyula a Facebook oldalán is köszönetet mondott, sorait szó szerint idézzük:

Ezt az apa-lánya páros karkötőt Petra adta nekem át személyesen, a békési koncert előtt. Ma megkapta a Szofi is. A kis Petra – aki egy ritka , egyelőre gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, – sajátkezűleg készíti a karkötőket. Ez azért is különleges, mert betegsége (MCTO) miatt ,kis csontocskái fokozatosan felszívódnak a kéz, és lábfejében…. Drága Petra! Nagyon szépen köszönjük, és hatalmas nagy ölelés Neked! Egy igazi kis Angyal Vagy.

FOLYAMATOSAN KUTATJÁK A GYÓGYMÓDOT

Mint Józsáné Fehér Máriától, Petra anyukájától megtudtuk, a család – összefogva a világ számos táján élő, ugyanezzel a betegséggel küzdő anyukákkal-apukákkal és az orvostársadalommal – folyamatosan kutatja a gyógymódot, közben pedig adományok és kupakgyűjtő akciók formájában fedezik a felmerülő költségeket. Az előbbiek két állandó helyszínen is várják az adományokat:

  • a Tünde Téri Óvodában, amely az ötödikből nemrég elballagott Petrus ovija volt, a Tünde tér 1. alatt,
  • továbbá a Makkosházi körúti Mesi Virágoskertjében, ahol korábban is fogadták már a szegedi kislánynak felajánlott kupakokat.

Mint Marcsi egy korábbi beszélgetésünk során elmondta, nagyon örülnek a sok-sok segítőkész szegedinek, egyben hisznek a “sok kicsi sokra megy” elvében. Az ősszel 12 éves szegedi kislány már a nyári vakációját tölti, az ötödik osztályt nagyon szép, hajszál híján kitűnő eredményekkel fejezte be, nemrég pedig a Szeged-Csanád Grosics Akadémia kapuját vette be kerekesszékben:

Az adományokat a család banki átutalás formájában is várja, az alábbi számlaszámra:

  • Józsa Petra Hanna,
  • OTP BANK,
  • számlaszám: 11773353-02233646

A beérkezett összegeket Petra gyógykezeléseire fordítják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb