Kikapcs

Honfoglalás-kori lovasbemutató, lovaskocsis ügyességi verseny – idén is lesz Szobori búcsú az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szeptember 3-án, vasárnap tartják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepét, a Szobori búcsút. A püspöki ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők. Mint kiemelték, a hagyományoknak megfelelően a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A fogatok látványos felvonulása mellett fogathajtó ügyességi verseny is várja az érdeklődőket.

A szervezők a részletes programot is közölték, ami így fest:

  • 11:00 – Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület közreműködésével. Celebrálja: dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök – Szer monostora 
  • 13:00 – Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
  • 14:00 – Lovaskocsis ügyességi verseny – Nagyrét

Mindezek mellett egész nap lesz:    

  • az Emlékpark területén búcsújárás lovaskocsikkal
  • a Nomád Parkban X. századi tevékenységek, íjásztatás
  • a Puszta Házában a “Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” c. kiállítás
  • a Skanzenben egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek
  • Kemencés sütés a hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél
  • a Látogatóközpontban Szer története és Magyarország történelme 3D-ben filmvetítés
  • „Örökszép álmok” magyar álmodója, avagy Feszty Árpád c. kiállítás az Aulában
  • „A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás a Hungarikum Tárházban
  • a Rotundában a Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”, „Államalapítás” c. kiállítás
  • a Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”„Szer monostora és települése” c. kiállítás
  • A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből” is.

A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy a kapunyitás 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb