Mindenmás

Thug life, Vásárhelyről: kocsmakasszát fosztott, utcán kickboxerkedett, alkoholt lopott a helyi Tong Po

A hónap trógere díjat már adhatnánk is a cikkünk főhősének, az egyetlen baki annyi lenne, hogy a négy alkalommal lopó, majd az utcán bunyóba keveredő vásárhelyi még az év első negyedében hozta össze a fenti ötös szériát. Cikkünk apropóját a delikvens fülön csípése és egy ehhez kötődő, frissen kiadott rendőrségi közlemény adja.

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki Hódmezővásárhelyen egymást követően négy alkalommal lopott, valamint agresszíven viselkedett az egyik ismerősével is – adta hírül a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a tolvaj idén februárban és márciusban

  • alkoholt,
  • pénztárcát,
  • két telefont,
  • továbbá egy hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen őrizetlenül hagyott kasszából pénzt vitt el.

Mindezen felül a feltételezett elkövető megtámadta és bántalmazta egyik ismerősét az utcán.

A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, előállították, majd a nyomozók kihallgatták a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.  

Üzletszerűen elkövetett lopás, valamint testi sértés vétsége miatt indult ellene eljárás. Kollégáink a nyomozást lezárták, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb