Szegedi Arcok

Most már biztos: végleg lehúzta a rolót az egyik szegedi reggeliző és brunch étterem

“Rossz hírrel indítjuk a tanévet, hiszen a Fricska jelenlegi formájában nem nyitja már ki kapuit. Köszönjük nektek a rengeteg élményt és azt, hogy mindig mellettünk voltatok” – írta a vendéglátóegység csütörtökön a Facebook oldalára, így tehát bebizonyosodott, hogy a Püspök utca 11. szám alatt működő reggeliző és brunch étterem nem csak egy hónapos szabadságra ment.

“Az év fáradalmait a Fricska Team augusztusban piheni ki, emiatt 08.01-31. között kénytelenek lesztek nélkülözni kedvenceiteket, zárva leszünk” – ezt még július végén posztolták, ám már akkor azt rebesgették, hogy nem csak egy hónapos bezárás lesz a vége, hanem végleg lehúzzák a rolót. Ez be is bizonyosodott ma, ugyanis mint fent is írtuk, végleg bezárja kapuit a reggeliző Szegeden. A vendéglátóegység egyébként A Fricska néven 2020-ban nyitotta meg kapuit.

Az utóbbi időben nem csak a A Fricska zárta be kapuit, mint megírtuk, a Kárász utcai Waffini is lehúzta a rolót Szegeden:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb