Közélet

Szijjártó Péter: két új határátkelő fog nyílni Csongrád-Csanád vármegyében, és újjáépítik a még 1940-ben felrobbantott Maros-hidat

Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sorin Grindeanu román közlekedési miniszterrel közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a két ország milliónyi szállal kötődik egymáshoz a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. „És minél több ponton kötjük össze egymást fizikailag, annál jobb, eredményesebb és sikeresebb lesz az együttműködésünk” – mondta.

ÚJJÁÉPÜL A MAROS-HÍD

Közölte, hogy a felek épp ezért megállapodást kötöttek két új határátkelő létrehozásáról. Az egyik Kübekháza és a Románia legnyugatabbra fekvő településének számító Óbéba között jön majd létre, és két éven belül használható lesz. A másik pedig a még 1940-ben felrobbantott Maros-híd újraépítését foglalja magában Magyarcsanád és Csanád között. „Ezzel tizenkettőről tizennégyre nő az átkelőhelyek száma a két ország határán” – mutatott rá.

KÉT AUTÓPÁLYA-ÖSSZEKÖTTETÉS IS ÉPÜL

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy ezenfelül jelenleg két autópálya-összeköttetés építése is zajlik, amelyek közül az egyiket 2025-ben, míg a másikat 2030-ban fogják átadni, amivel már tizenhatra fog emelkedni az átkelőhelyek száma. Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy ez a szám egy pillanat alatt huszonhatra ugorhatna, ugyanis van tíz olyan útkapcsolat a két ország között, amelyet egyelőre csupán heti egy napon lehet nyitva tartani, méghozzá azért, mert Románia még nem léphetett be a schengeni övezetbe.

ROMÁN-MAGYAR ÚTÉPÍTÉS

Arra is kitért, hogy szeptember végére összehívták a két ország közti közlekedési munkacsoport ülését. A miniszter hangsúlyozta: „egy határ menti térség akkor tud igazán jól fejlődni, ha a határ nem elválasztja ezt a térséget a határ másik oldalán lévőtől, hanem összeköti vele”. „Ezért is hoztuk meg azt a stratégiai döntést a román kormánnyal közösen, hogy megnöveljük a határon lévő átkelési lehetőségek számát (…) A következő évek nagy közös, román-magyar útépítésekről fognak szólni a két ország határán” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb