Sport

Irány a szaúdi főváros: ketten képviselik hazánkat a súlyemelő világbajnokságon, az egyik a szegedi Nagy Péter

A női 45 kilogrammosok viadalával megkezdődött és két héten át tart Rijádban a súlyemelők világbajnoksága, amely az egyik kiemelt állomása a párizsi olimpiára kvalifikáló versenysorozatnak. A szaúdi fővárosban két magyar emelő próbál szerencsét, az egyik a szegedi Nagy Péter, a másik pedig a békéscsabai Mitykó Veronika.    

A sportági világszövetség elnöke, Mohamed Dzsalud megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy már a vb kezdete előtt elértek néhány rekordot, miután 117 országból 719-en – férfiak 365-en, nők 354-en – vesznek részt az eseményen, amelyet első alkalommal tartanak Szaúd-Arábiában.

NAGY PÉTER 17-ÉN VERSENYEZ

Mindkét nemnél 10-10 súlycsoportban rendeznek versenyeket, miközben a jövő évi ötkarikás játékok programjában – alapvetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a sportágat hosszú éveken át jellemző doppingesetek miatt hozott büntető intézkedései nyomán – 5-5 kategória kapott helyet. Rijádban a magyar színeket ketten képviselik. A 87 kg-ban szereplő békéscsabai Mitykó Veronika szeptember 15-én, a plusz 109 kilogrammos szegedi Nagy Péter pedig 17-én, a vb utolsó napján lép versenypódiumra. Mitykó súlycsoportjában 18, Nagyéban 43 emelőt neveztek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb