SportSzegedi ArcokVideo365

Vasárnap együtt fut Szeged: Regán Lilivel, Katus Attilával és akrobatikus show-val tér vissza a Continental Futófesztivál, amelynek kapcsán Kalmár Ákos országos HR vezetőt faggattuk

Nem véletlenül emeltük ki a futófesztiVál szóban a „V” betűt. Szeptember 10-én, 3 év kihagyás után, a Dugonics téren rendezik már idén már 5. alkalommal a Continental FutófesztiVált. Ez nem csupán az egészségmegőrzés jegyében, hanem még jó ügyekért is történik.

ERŐSEBBEK VOLTUNK, MINT A JÁRVÁNY, MARADJUNK IS AZOK

A covid-járványt nem győzzük átkozni. Mindenkinek keresztbe tett az a vírus. Így volt ezzel a Continental Futófesztivál is, ugyanis egyedül a járvány miatt nem szervezhették meg az egyébként az egészség jegyében megtartott eseményt. Tudjuk, ez elég ironikus, de úgy tűnik az életnek valami iszonyúan furcsa humorérzéke van, amit sosem fogunk tudni megérteni.

Peregi Dóra kolléganőnk a futófesztivál helyszínén, a Dugonics téren beszélgetett a programot szervező cég, a Continental Magyarország országos HR vezetőjével, Kalmár Ákossal.

2, 5, illetve 21 km-en is teljesíthető a futófesztivál fő eseménye, ami ugye maga a futás. Utóbbi egyébként már félmaratonnak számít, szóval a gyakorlottabb, edzettebb és kihívást kereső egyéneknek szól.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS

A Continentalnál nem titkolják, fontos számukra, hogy a szegedi közösségi életében meghatározó szerepet töltsenek be. A korábbi futófesztiválról készített felvételeket nézegetve, amelyeket az alábbi videóban is láthattok, ez a törekvés sikeres is.

A futófesztivál nevezési díjas. Jegyeket a Ticketportal hálózaton keresztül lehet megváltani, ám ezen összegek a legjobb helyre kerülnek.

„Ezeket az összegeket két alapítványnak, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak és a Reménysugár Alapítványnak adományozzuk. Tehát a bevételből is a szegedieknek próbálunk segíteni”

– részletezte Kalmár Ákos a program mögött álló jó szándékot.

Mindkét alapítvány olyan munkát végez, amely nélkül sokan nehezebben, vagy egyáltalán nem lehetnének ma közöttünk. Ugyanis az Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat 30 év alatt már 25 ezer koraszülött baba életét mentette meg, mellettük a Reménysugár Alapítványnak pedig számtalan nagy beteg kisgyerek köszönheti, hogy ma már egészséges, vagy a gyógyulás útjára lépett.

RÉSZLETEK, AMIKET TUDNOD KELL

A futás 14 év alatt ingyenes, az egyedi futópólókat pedig a helyszínen adják majd át a résztvevőknek.

Dátum: 2023.09.10.
Indulás-érkezés: Szeged, Dugonics tér

  • 07:00 – 08:45 regisztráció
  • 8:00 – 8:30 Warm Up: Dj Wilde (Rádió 88)
  • 08:30 – 09:00 Bemelegítés a Continental ContiTech Szeged Futásokhoz – Katus Attila és Regán Lili
  • 09:00 Continental ContiTech Szeged Futófesztivál RAJT: 2 km, a lemezjátszóknál Regán Lili
  • 9:00- 9:20 A lemezjátszóknál Regán Lili
  • 09:20 – 9:30 Bemelegítés Katus Attilával, a lemezjátszóknál Regán Lili
  • 09:30 – 10:00 Continental ContiTech Szeged Futófesztivál RAJT: 5 km
  • 10:00 – 10:20 RITMUS tánciskola
  • 10:20 – 10:30 Bemelegítés Katus Attilával, a lemezjátszóknál Dj Wilde (Rádió 88)
  • 10:30 – 10:40 Continental ContiTech Szeged Futófesztivál RAJT: FÉLMARATON
  • 10:40 – 11:00 Akrobatikus FLIP UNIT SHOW       
  • 11:00 – 11:30 2 + 5 km Eredményhirdetés
  • 12:00 – 13:00 A lemezjátszóknál Dj Wilde
  • 13:00 – 13:30 21 km eredményhirdetés

Ha már elolvastad mindegyik cikkünket a Continental FutófesztiVálról, akkor gyakorlatilag már mindent tudsz róla. Nincs más hátra, mint kiválasztani a neked tetsző távot, befoglalni a futójegyed a Ticketportal hálózatában és büszkén teljesíteni a kihívást.

Fussunk együtt Szegedért, fussunk együtt az alapítványokért!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb