Közélet

Nem csak egy, hanem két halálesetet sem vettek észre egy hét alatt Hódmezővásárhelyen, az önkormányzati nyugdíjas lakóparkban

Napokig feküdt holtan egy idős bácsi a vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban, halála senkinek sem tűnt fel – írtuk meg kedden, majd ma az is kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen eset az intézményben, hiszen egy hét alatt két halálesetet sem vettek észre időben. A helyi Fidesz egyébként feljelentést tesz, hogy kiderüljön, hogyan történhetett meg a megrázó tragédia, ki mulasztott, ki a felelős érte.

Két halálesetet sem vettek észre időben Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat által fenntartott nyugdíjas lakóparkban. Az egyik test napokig feküdt a szobájában. Erről itt írtunk:

EGY 80 ÉVES BÁCSI IS ELHUNYT, AZT SEM VETTÉK ÉSZRE

Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen eset. Az ATV helyszínen lévő riportere ugyanis arról számolt be, hogy nem csak egy haláleset történt egy héten belül a lakóparkban. Elmondása szerint egy 80 éves bácsi szintén meghalt, őt állítólag nagyjából fél nap elteltével találták meg. Őt is csak azért, mert volt egy saját, privát gondozója, aki kereste őt telefonon, és miután nem érte el, értesítette a helyi portaszolgálatot. A helyiek elmondása szerint olyan későn találták meg, hogy a teste már kihűlt. A riportból az is kiderült, hogy Márki-Zay Péter menesztette az intézet vezetőjét, viszont azt is kiemelték, hogy a helyiek szerint a vezető már augusztusban azt mondta, hogy nem folytatja tovább a munkáját, mert várandós.

FELJELENTÉST TESZNEK

Bálint Gabriella (Fidesz-KNDP) önkormányzati képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte, hogy a 94 esztendős bácsi múlt heti halálát napokig nem vette észre senki sem a város által üzemeltetett intézményben. A képviselő szerint a polgármesternek sürgősen tisztáznia kell, ki vezette az intézményt a sajnálatos haláleset idején, kinek a felelőssége a bekövetkezett tragédia, ezért feljelentést tesznek – írja a Promenad24.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb