Közélet

A Csongrád-Csanád vármegyei közgyűlés elnöke a fia egyesületét találta a legalkalmasabbnak, hogy az önkormányzat partnere legyen egy EU-s pályázaton

Összesen 3,188 milliárd forint értékben pályázna aktív turizmus fejlesztésére Csongrád-Csanád vármegye önkormányzata – derül ki a honlapjukra feltöltött előterjesztésből, amelyről pénteken szavaz a közgyűlés. Mint kiderült, a közgyűlés elnöke a fia egyesületét találta a legalkalmasabbnak, hogy az önkormányzat partnere legyen egy EU-s pályázaton – írta meg a HVG.

Az uniós finanszírozású programra az önkormányzat sportegyesületekkel és civil szervezetekkel partnerségben adná be pályázatait, összesen három támogatási kérelmet. Gémes László elnök szerint azért, mert ők a garanciái a több éven keresztül megvalósuló fejlesztések befejezésének, hiszen az önkormányzatok összetétele változhat ezalatt, de a civilek garantálják a sikeres lebonyolítást, a későbbiekben pedig a működtetéshez is szükség van rájuk.

LOVAS-, KERÉKPÁROS- ÉS VÍZITURIZMUS

A lovas-, a kerékpáros és a vízi turizmust is fel szeretnék lendíteni a pályázattal, amelyre már nagyjából el is készültek a végleges tervek. Ezek szerint a lovasturizmus fellendítésére költenének 700-750 milliót, több mint egymilliárdot a vízi turizmus vonzóbbá tételére, a fennmaradó összeget pedig a biciklis útvonalak fejlesztésére – tudta meg a lap a megyei közgyűlés elnökétől. Gémes egyértelműen a vízi turizmusra vonatkozó terveket tartja a legizgalmasabbnak, hiszen az a Tiszát, a Marost és a Kurcát tenné kajak-kenu-baráttá, a támogatást mólók, stégek és kikötők építésére költenék. A politikus a hvg.hu-nak kifejtette azt is, hogy a Kurcára tervezett beruházás keretében átemelőpontokat alakítanának ki több helyen, a folyót ugyanis alacsony hidak és zsilipek keresztezik, így jelenleg nehezen lehet evezni rajta.

AZOK A FURCSÁK, AKIKNEK EZ FURCSA

A lap szerint itt válik érdekessé a történet, ugyanis a Kurca-kör vízi turisztikai pályázatra az önkormányzat partnerségben nyújtaná be a dokumentumokat a szentesi St. Jupát Sportegyesülettel, illetve a Kurca-Völgye Egyesülettel. Utóbbit maga Gémes alapította évekkel ezelőtt, majd 2019-ben visszalépett az elnökségi posztról, azóta azt egyik fia, Gémes Gergely tölti be, az alelnök pedig a másik fia, ifjabb Gémes László. Bár az egyelőre nem világos, hogy a Kurcát érintő fejlesztésekre pontosan mennyit költenének el a pályázati pénzekből, valószínűnek tűnik, hogy sok tízmillió, vagy akár százmillió forintról van szó.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a közgyűlésnek aggályai lehetnek azzal, hogy egy uniós támogatásra közösen pályázik az önkormányzat és annak vezetőjének családjához kötődő civil szervezet, nem merül-e fel az összeférhetetlenség gyanúja, Gémes határozott nemmel válaszolt. „Szerintem azok a furcsák, akiknek ez furcsa, én sajnálom ezeket az embereket” – nyilatkozta a lapnak a közgyűlés elnöke, aki úgy látja, egyesülete soha semmit nem vett el, mindig csak értéket teremtett a közösség számára, a turizmusfejlesztési projektben pedig ők nem pénzt, hanem feladatot kapnának.

„A másik oldalon nincs olyan civil szervezet, ami átvehetné az ehhez hasonló projektekben a Kurca-Völgye szerepét” – folytatta Gémes, majd hozzátette, hogy azon a bizonyos másik oldalon mindig csak a pénzre hajtanak és elvenni akarnak a helyi közösségektől, elrettentő példaként pedig Márki-Zay Pétert hozta, akinek amúgy semmi köze a jelenlegi pályázathoz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb