Mindenmás

Törött borosüveggel támadt vitapartnerére egy férfi Szegeden, mert azt hitte, ő az, aki korábban meglopta

A szegedi rendőrök elfogták azt a férfit, aki előzetes szóváltást követően törött üveggel sebesítette meg vitapartnerét, mert tévesen azt hitte, korábban ő lopta meg, tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

2 EZER FORINT MIATT TÖRT KI A BALHÉ

Mint írták, a rendőrségre 2023. szeptember 8-án reggel érkezett bejelentés, mely szerint Szeged belvárosában három férfi szóváltásba keveredett, majd egyikük egy törött borosüveggel támadt vitapartnereire. Mindkét alkarján megvágta azt a férfit, aki a barátját védte. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során a helyszín közelében meg is találták az elkövetőt. A helybéli férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy áldozatában – tévesen – azt a férfit vélte felismerni, aki korábban kétezer forintot lopott el tőle, emiatt pedig dühében agresszívvá vált.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanújával indított büntetőeljárást.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb