Sport

Isten hozott Ryan Szegeden! Megérkezett az SZTE-Szedeák új irányítója, szombaton már pályára is lép a DEAC ellen

“Egy picit fáradt vagyok, mert sokat késett a gép, de ezen túl minden rendben” – fogalmazott első szegedi edzése előtt az SZTE-Szedeák új irányítója, Ryan Woolridge, aki csütörtökön hajnalban érkezett meg Szegedre, délelőtt pedig már be is kapcsolódott a csapat edzésmunkájába, tudatta a klub.

A SZEDEÁK A HARMADIK EURÓPAI KLUBJA

A 26 éves kosaras tavaly az NBA második ligájában, a G-League-ben szereplő Oklahoma City Blue csapatában játszott, de korábban már két európai csapatnál, a német Bundesligában szereplő Medi Bayreuthban, és a görög élvonalbeli Iraklisz Szalonikiben is játszott, a Szedeák a harmadik európai klubja. “Gyerekként szinte minden sportágat kipróbáltam, a baseball is jól ment, de a kosárlabdát sokkal jobban szerettem, így nem volt számomra kérdés, hogy a kosárlabdát választom” – mesélt Ryan arról, hogy került kapcsolatba a sportággal.

Az irányító első meccsét a szegedi szurkolók is láthatják, hiszen szombaton 16 órától a DEAC csapatát fogadja az SZTE – Szedeák felkészülési mérkőzésen az újszegedi sportcsarnokban.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb