Közélet

Radikális változás jöhet, a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolják

Az Európai Parlament elé kerülő szakbizottsági jelentéstervezet szerint a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolják B és B+ kategóriákra, ami számos korlátozást és jelentős anyagi terhet is jelentene a B kategóriás jogosítvány birtokosainak.

Deli Andor Fideszes EP-képviselő szerint a B+ kategóriás jogosítvány különválasztása az eddigi egységes B kategóriától az jelentené, hogy az európai polgároknak két jogosítványt kellene megszerezni, hogy teljes értékű jogosultságuk legyen a személygépjárművek vezetésére. „Ez a költségeket is megduplázná” – jegyezte meg az Index szerint.

110 KILOMÉTER/ÓRÁS MAXIMUM SEBESSÉG

A „B” kategóriás jogosítvány felosztása az alábbi korlátozásokat vonná maga után a „B” kategóriás jogosítvány birtokosainak:

  • az autópályákon 110 kilométer/óra lenne a megengedett legnagyobb sebesség;
  • a vezethető gépjárművek súlya nem haladhatja meg az 1,8 tonnát;
  • az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetése csak B+ jogosítvánnyal lenne engedélyezett.

„Meggyőződésem, hogy az uniós döntéshozók feladata az európai polgárok segítése és a jogszabályok egyszerűsítése lenne, és nem újabbnál újabb adminisztratív és pénzügyi terhek kivetése” – hangsúlyozta Deli Andor az Economx beszámolója szerint.

A NAGYOBB SZEMÉLYGÉPKOCSIKHOZ IS AZ ÚJ VEZETŐI ENGEDÉLY KELLENE

Az érdekképviseletek szerint ez azt jelenti, hogy az elektromos autók (amelyek az akkumulátor miatt sokszor 1,8 tonna feletti súlyúak), valamint a nagyobb személygépkocsik és kisteherautók jelenlegi vezetőinek többsége rászorulna arra, hogy hozzájusson az új kategóriájú vezetői engedélyhez.

„Ezek a módosítások nem veszik figyelembe a vezetői engedélyekre gyakorolt valós következményeket, és tényleges veszélyt jelentenek a környezetvédelmi fejlődésre, elrettentve az embereket az elektromos járművek elterjedésétől” – reagált a tervezetre Raluca Marian, az IRU uniós érdekképviseleti igazgatója.

PÉNZÜGYI, ADMINISZTRATÍV ÉS GYAKORLATI TEHER

A B+ kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges további képzés és vizsga pénzügyi, adminisztratív és gyakorlati terhet róna a jelenlegi hivatásos járművezetők és üzemeltetők számára, akiknek ráadásul megfelelő átképzésre lenne szükségük.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb