KözéletSmart Szeged

Szegedről döntött a kormány, valami készül – mutatjuk a Magyar Közlönyben frissen megjelenteket

Több olyan kormánydöntés is megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben, amely Szeged és térségének fejlesztéséről rendelkezik. Azt már reggel megírtuk,hogy 5,4 milliárd forint többletforrást biztosít a magyar állam a MÁV-nak a Szeged–Szabadka-vasútvonal magyarországi szakaszának előteljesítéséhez, azonban többek között arról is döntöttek, hogy kiemelt jelentőségű ügynek nyilvánítják a beruházások egy részét, plusz háromszázra bővült a beruházási célterületek száma.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ ÜGGYÉ NYILVÁNÍTJÁK A SZEGEDI BERUHÁZÁSOKAT

A kormány először is arról határozott, hogy a Szeged közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterületeken ipari terület bővítését, valamint megvalósítandó beruházásokat is kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánít – írta a VG. Ez jócskán leegyszerűsíti és gyorsítja a projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági teendőket. Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen beruházások miatt van szükség a szegedi ipari terület növelésére.

HÁROMSZÁZ ÚJ, BERUHÁZÁSI CÉLTERÜLET LESZ

Kormányhatározat jelent meg a Szeged vármegyei jogú város külterületén fekvő földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról szóló kormányhatározat módosításáról. Ebben összességében közel háromszáz külön helyrajzi számú földrészletet szerepeltetnek mint beruházási célterületet.

5.5 MILLIÁRD PLUSZFORRÁST ADNAK A SZEGED-RÖSZKE VASÚTVONALRA

Mint a Világgazdaság írta, végül pedig egy kiemelten fontos, ugyancsak szegedi vonatkozású vasúti fejlesztéshez rendelt többmilliárdos pluszforrást a kormányzat. A Szeged–Rendező–Röszke–országhatár vasútvonal rekonstrukciójáról van szó, pontosabban ennek részbeni előteljesítéséről. A kormányhatározatban a kabinet egyetért azzal, hogy a projekt feladataira központi költségvetési pénzt biztosítson annak érdekében, hogy

a Budapest–Belgrád (BuBe) vasútvonal felújítása alatt is közlekedhessenek Szerbia és Magyarország között nemzetközi tehervonatok.

A BuBe, vagyis a 150. számú Budapest–Kelebia (oh.)–Belgrád vasútvonal fejlesztési projekt megvalósítása miatt ugyanis a Soroksár–Kelebia vonalszakaszon vágányzár vált szükségessé. Ezt pótolnák a Szeged–Rendező–Röszke rekonstrukciójával. A kormány ezért arra hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét, hogy az építési és közlekedési miniszter bevonásával gondoskodjon

mintegy 5,5 milliárd forint többletforrás rendelkezésre állításáról.

A Szeged-Röszke vonal felújításának kezdete még 2020 végére nyúlik vissza. Akkor derült ki, hogy a V-Híd Építő Zrt. végezheti a kivitelezést mintegy 45 milliárd forintért. A munkálatok során elbontják a meglévő vágányokat és nagyjából 14 kilométer hosszan új vágányt építenek. A pályát végig villamosítják. Ezenkívül megújul Röszke állomás, magasperon és esőbeálló is épül. Szeged -Szentmihály is kap egy új vasúti megállót, illetve Szeged-Rendező pályaudvaron áttelepítik a központi forgalomirányító állomást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb