Mindenmás

Az ausztriai gyilkost fogták el Röszkén, 3 lövéssel végezte ki áldozatát egy mozi parkolójában

Emberölés bűntett elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen – írtuk meg hétfőn, majd most az is kiderült, hogy kiről van szó. A szóban forgó férfi szombat éjjel háromszor is rálőtt áldozatára Bécsújhelyen, Ausztriában, a szemtanúk szerint kivégezte a 34 éves török férfit.

Mint az RTL írja, egy mozi parkolójában dördültek el a lövések. A szintén török támadó ezután autóba ült és Magyarországra menekült. Az egyik szemtanú szerint a parkoló, ahol a gyilkosság történt, teljesen tele volt, és több száz látogató láthatta a véres eseményeket.

KI KELL ADNI AUSZTRIÁNAK

A 42 éves gyanúsított a lövöldözés után autóval Magyarországra menekült, feltételezhetően azért, mivel Wiener Neustadtból a határ akár egy óra alatt is elérhető – írja az Index. A magyar rendőrök végül Röszkénél fogták el a férfit, kocsijában fegyvert és lőszereket is találtak. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás ellene a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahol őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A jelenleg őrizetben lévő gyanúsítottat Magyarországnak ki kell adnia Ausztriának, de az még nem tisztázott, hogy erre mikor kerül sor.

A POLGÁRMESTER IS MEGSZÓLALT

„Mint mindenki mást, engem is megdöbbentett az éjjeli szörnyű tett. Ha belegondolunk, hogy több száz ember – többségében fiatalok – voltak a helyszínen, felfoghatatlannak tűnik az egész borzalmas eset. Megkönnyebbültem és örülök, hogy az elkövetőt már elkapták, és azonnal elindulhat az eljárás ellene” – kommentálta a történteket Klaus Schneeberger polgármester. “Szeretném kifejezni hálámat a végrehajtók kiváló munkájáért és a tanúk értékes vallomásáért” – idézi a Kronen Zeitung a polgármester szavait.

A LETARTÓZTATÁSÁT INDÍTVÁNYOZTÁK MA SZEGEDEN

“Letartóztatását indítványozták egy török férfinek Szegeden, mert Ausztriából szökve fegyverrel próbálta meg átlépni a határt” – közölte kedden az ügyészség. Mint írják, a férfi feltételezhetően emberölést követett el Ausztriában. A török férfi vasárnap hajnalban jelentkezett kilépésre Szerbia irányába Röszkénél gépkocsival, amikor az ellenőrzéskor találtak nála egy német gyártmányú fegyvert betárazva és lefoglaltak 35 darab éles lőszert is. Ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb