Kikapcs

Ismét gyönyörű fényekben fog pompázni az SZTE Rektori Épülete, jövő kedden startol a 27. Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Cakó Ferenc animációs és grafikusművész kiállításával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen hat héten át csaknem nyolcvan helyszínen több száz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket – hangzott el szerdán, a Rektori Hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A részletekről szerdán délelőtt számolt be:

  • Tajti Gabriella, az SZTE NKI Kulturális Iroda vezetője,
  • Száz Krisztina, a Szegedi Egyetemi Énekkar vezetője,
  • Dr. M. Tóth Tivadar, az Universitas Szimfonikus Zenekar vezetője,
  • Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője,
  • és Koncz Erika, a JATE Klub klubmenedzsere Szegeden.

FÉNYFESTÉSSEL NYÍLIK MEG A FESZTIVÁL

A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak. A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket is találni.

Az egyik leglátványosabb eseményre is sor kerül már az első napon, hiszen különleges fényfestéssel nyitják meg a 27. Őszi Kulturális Fesztivált. Egy színes egyetem színes programsorozata kezdődik el ezzel a kivételes, de immár hagyományos akcióval, amikor ismét fénybe borítják a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületét. A fényfestés alatt Tóth Jonathan egyetemi hallgató fog énekelni, majd a Docpiano Band koncertje színesíti az estét.

SZÜLINAPI BULI A JATE KLUBBAN

Idén ötvenéves a JATE klub, az évforduló alkalmából október 7-én születésnapi bulit rendeznek, de itt tartják Karikó Katalin szegedi egyetemisták számára szervezett szemináriumát, és az egyetem kutatóprofesszorának Áttörések – Életem és a tudomány című önéletrajzi kötetének bemutatóját is.

VERS DÉLBEN

Folytatódik a nagy sikerű Vers Délben programsorozat is, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Judit, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség. A fesztivál vendégei a következő hetekben találkozhatnak – mások mellett –

  • Farkas Bertalan űrhajóssal, aki a magyar űrtevékenység múltjáról, jelenéről, jövőjéről tart előadást,
  • a zongora- illetve hegedűművész Benedekfi testvérekkel,
  • Mohai Tamás és Nagy Ádám gitárművészekkel,
  • de Szegeden koncertezik a Bajkó zenekar,
  • a Babcsán Projekt,
  • Zóra,
  • Németh Juci
  • és G. Szabó Hunor
  • vagy az ironikus popot játszó The Anahit is.

A programsorozathoz kapcsolódva rendezik meg a Fool Moon Acappella Fesztivált, a 24. Nemzetközi Zenei Konferenciát, a Magyar Könyvkiadók Napját, valamint a Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Napot és Konferenciát is. A teljes, részletes programot ITT találod.

Forrás: MTI, 27. Őszi Kulturális Fesztivál

Fotók: Sóti Gellért, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb