MindenmásSzegedi Arcok

A szegedi villamos születésnapja alkalmából emléklapot kapott az SZKT két munkatársa vasárnap, akik nemrég még a nemzetközi villamosvezetői versenyen remekeltek

Még június elején írtuk meg, hogy a Nagyváradon megrendezett nemzetközi villamosvezető versenyen Szegedet és az országot is két szegedi villamosvezető képviselte: Börcsök Gabriella és Vincze Ferenc. Az SZKT két kollégája a szegedi villamos 115. születésnapja alkalmából vasárnap egy emléklapot vehetett át Knezevics Viktor ügyvezető igazgatótól – számolt be róla a társaság.

Június elején rendezték meg Nagyváradon a nemzetközi villamosvezető versenyt, melyen Szegedet, sőt az országot is a Szegedi Közlekedési Társaság két villamosvezetője, Börcsök Gabriella és Vincze Ferenc képviselte. A versenyzők két fős csapatokat alkotva küzdöttek meg egymással különböző ügyességi és vezetéstechnikai feladatokban. Ezen a nemzetközi villamos-járművezetői versenyen először vett részt a Szegedi Közlekedési Társaság, és a 25 induló csapat közül végül az előkelő kilencedik helyen végeztek, sokkal nagyobb városokkal és villamosüzemekkel versenyezve. A nagyszerű szereplés okán, vasárnap délelőtt, a szegedi villamos 115. születésnapja alkalmából az SZKT ügyvezető igazgatója, Knezevics Viktor emléklapot adott át a két szegedi villamosvezetőnek. Gratulálunk!

MA VAN A SZEGEDI VILLAMOS SZÜLETÉSNAPJA, NOSZTALGIAJÁRATOK KÖZLEKEDNEK

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, 2023. október 1-jén, a szegedi villamos 115. születésnapja alkalmából a 2-es vonalán utazhatunk a nosztalgiavillamosokkal. A járatok pontos indulási időpontjairól az alábbi cikkben írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb