Mindenmás

Embercsempész okozta a reggeli halálos balesetet az M5-ösön, szétszaladtak a migránsok a helyszínen (frissítve)

Halálos balesettel indult a kedd az M5-ösön, egy tehergépjármű és két személyautó ütközött össze – írtuk meg reggel, majd olvasói információkat kaptunk arról, hogy embercsempész okozhatta a balesetet. Értesüléseinket most a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, valóban embercsempész vezette a balesetet okozó járművet, majd a migránsok szétszaladtak a helyszínen.

Mint megírtuk, ma 4 óra 35 perckor az M5-ös autópálya 91-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon egy személyautó, eddig tisztázatlan okból a belső szalagkorlátnak hajtott, majd átszakította azt, és az ellentétes irányból érkező tehergépkocsinak ütközött. Ennek következtében a tehergépkocsi is átszakította a belső szalagkorlátot és az ellentétes irányból érkező személygépjárműnek ütközött, melynek sofőrje a helyszínen életét vesztette.

AZ EMBERCSEMPÉSZ ÉS A MIGRÁNSOK IS MEGSÉRÜLTEK

A rendőrség ma a Kecskemét365-nek adott válaszlevelében azt írta, hogy az okozó, tehát az első járműben egy embercsempész és migránsok utaztak, akik a baleset után elhagyták a helyszínt.

“Kollégáim kutatást végeztek, és a közelben, rövid időn belül megtalálták őket. Az embercsempész és a határsértők is megsérültek, ezért kórházba szállították őket a mentőszolgálat munkatársai. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az embercsempésszel szemben” – áll a levélben.

FRISSÍTVE (16:40) MÉG MINDIG HATALMAS A TORLÓDÁS

Olvasónk, Balázs információi alapján még mindig hatalmas a torlódás az M5-ösön Kiskunfélegyháza térségében. Mint az Útinform írta, a Kecskeméti pihenőhelynél még reggel szakította át a szalagkorlátot egy kamion. A főváros felé tartók emiatt a 109-es jelű Kiskunfélegyháza-észak és a 91-es jelű Kecskemét-dél csomópontok között az 5-ös főúton keresztül tudnak kerülni. A leterelésnél, valamint az 5-ös főút érintett szakaszán torlódásra készüljenek!

Fotók: MTI/Donka Ferenc

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb