Smart Szeged

Teljes egészében elkészült a makói Hagymatikum új részlegének főépülete

Teljes egészében elkészült a Hagymatikum új részlegének főépülete – jelentette be a legutóbbi testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet. A polgármester elmondta: már a különböző látványelemek beszerelésénél, behelyezésénél tartanak a munkálatok. Így például most építik be az úgynevezett Életfát, a galériában pedig a helyükre kerülnek Makovecz Imre rajzai alapján elkészített szobrok.

A Rádió 7 azt írja, hogy az Atlantisz Világában a különböző hang- és fénytechnikát alakítják ki jelenleg. A polgármester hozzátette, hogy a kivitelező ezekkel párhuzamosan a melléképületeken is dolgozik.

95 ÚJ PARKOLÓ LESZ

Farkas Éva Erzsébet mindezek mellett azt is kiemelte, hogy a nyári öltöző épülete is szinte teljesen elkészült. Itt több mint 400 zárható öltözőszekrény kap majd helyet. A napozóterasz kialakítása is jól halad. A nyári strandszezon végeztével pedig már el is kezdődtek a fürdő szabadtéri részén az utak építése, illetve a kertészeti munkálatok. A Hagymatikum melletti Szent János téren pedig 95 új parkoló lesz. Az építkezés várhatóan decemberben fejeződhet be, ezt követi majd a műszaki átadás, majd a próbaüzem.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb