Mindenmás

Leszúrta ismerősét egy hódmezővásárhelyi férfi, egy másikat pedig baltanyéllel ütött meg

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki tavaly ősszel, egy hónap leforgása alatt, sorra követte az erőszakos bűncselekményeket, ráadásul volt, hogy családtagjai is segítettek neki ebben – tudtuk meg pénteken az ügyészségtől.

Mint kiemelték, a vádirat szerint a vádlott 2022. szeptember 30-án, éjfél előtt megjelent egy ismerőse házánál. Miután a sértettet rávette arra, hogy ajtót nyisson, bement az udvarába, ahol szóváltásba keveredtek. A vádlott felidegesítette magát, és kabátját levetve, egy késsel a kezében megfenyegette a férfit, hogy le fogja szúrni. Ezt a fenyegetését távoztában, az utcán be is váltotta. A nagy erejű szúrás következtében a sértett életét csak a barátai által kihívott, gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

BALTANYÉLLEL ÜTÖTT MEG EGY MÁSIK FÉRFIT

Az esetet követő pár nappal a sértett két barátja találkozót szervezett le a vádlottal, hogy megtudakolják tőle a támadás okát. Erre Hódmezővásárhely belvárosában, egy játszótér közelében került sor. Az eleve feldúltan érkező vádlott a vele szemben zsebre tett kézzel álló egyik férfire egy gumibelsőbe csomagolt baltanyéllel sújtott le, majd a másik sértettet nagy erővel, ököllel állon ütötte. Az esetkor a vádlott édesanyja és nagybátyja is jelen voltak és a vádlott elől menekülő sértetteket visszatartva a bántalmazásukban ők is részt vettek.

ZSEBKÉSSEL FENYEGETETT MÁSOKAT

A vádiratában a főügyészség a vádlott terhére rótta azt is, hogy már 2022. szeptember 21-én, egy megyebeli kistelepülés művelődési házában tartott zenés rendezvényen is vitába keveredett és zsebkéssel fenyegette az ott szórakozókat. Erőszakos cselekményének akkor a rendőrök vetettek véget. Továbbá őt a főügyészség azzal is terheli, hogy 2022. októberében, egy szál cigaretta és annak ára miatt egy fiút nyakon ragadott, majd úgy megütött, hogy az a földre esett.

LETARTÓZTATÁSBAN VAN

A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kíséretével továbbá három rendbeli garázdasággal vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban lévő elkövető valamint társai bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni. A Hódmezővásárhely belvárosában zajlott eseményeket térfigyelő kamera rögzítette, amit ITT tudsz megnézni. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb