Közélet

Orbán Viktor hamarosan újra találkozhat Vlagyimir Putyinnal

Jövő héten Orbán Viktor is ott lesz a kínai Egy övezet, egy út fórumon, ahol nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik, aki szintén elfogadta a meghívást az eseményre.

Jövő hét szerdán rendezik meg Pekingben az Egy övezet, egy út fórumot, amelyen a Politico információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. A lap információi szerint a magyar kormányfő lesz az egyetlen uniós vezető, aki jelen lesz a találkozón.

A TERVEK SZERINT FOLYTATÓDIK A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTVONAL KIÉPÍTÉSE

A portál szerint Orbán nem lehet túl vidám, ugyanis a Budapest–Belgrád vasútvonal kínai finanszírozása szinte teljesen megszűnt, „mivel a magyar média szerint a kínai vállalkozók képtelenek az uniós szabványoknak megfelelően vasúti rendszereket szállítani”. Felidézik továbbá a miniszterelnök azon megszólalását is, amikor kijelentette, hogy az EU „jogilag megerőszakolt minket”. Peking azonban megnyugtató visszajelzést adott, Wang Yi külügyminiszter a múlt héten közölte magyar kollégájával, hogy a vasúti projekt a tervek szerint folytatódik. A Politico továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy a pekingi eseményen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is, így nem kizárt, hogy Orbán vele is találkozik majd – írja a lap nyomán az Index.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb