Szegedi Arcok

140 éves a Somogyi-könyvtár: Botka László jelképesen örökbefogadta a Szeged hálája című dokumentumot

A Nagyárvizet követő újjáépítést lezáró Királynapokra, Ferenc József 1883. októberi szegedi látogatására és egyben a Somogyi-könyvtár megnyitásának 140. évfordulójára emlékeztek ma városunkban. Ez alkalomból Botka László jelképesen örökbefogadta a Szeged hálája című, Ferenc József az 1879-es árvizet követő, március 17-i látogatásának, illetve a Királynapoknak emléket állító dokumentumot.

Ferenc József 1883 októberében látogatott Szegedre, hogy a város új középületeit ünnepélyesen felavassa és átadja Szeged polgárainak. Az évfordulóra emlékezve ünnepélyes felolvasó ülést tartottak a Somogyi-könyvtárban az ekkor átadott épületekben még ma is működő intézmények – a városháza, a színház, a Csillag börtön, a törvényszék, a Postapalota, valamint a Szent Rozália-kápolna és a Kakasos templom – vezetőinek részvételével.

POLGÁRMESTERÜNK JELKÉPESEN ÖRÖKBE FOGADTA A SZEGED HÁLÁJA CÍMŰ DOKUMENTUMOT

A meghívott, szintén ünneplő intézmények vezetőinek készült egy-egy emléklap, egy egyedi összeállítású és kivitelezésű ünnepi lapszám, amely 35 oldalban mutatja be az 1883. októberi eseményeket. A kiadványhoz felhasznált két legfontosabb dokumentum A feltámadt Szeged és Szeged hálája emléklap, amelyet a királylátogatásra adtak ki, és amelyet a Somogyi-könyvtár Emlékkönyvtára őriz. Az Emlékújság borítóján Fery Antal grafikus Somogyi Károly esztergomi kanonokról, a szegedi könyvtár alapítóról készült exlibrise látható.

A felolvasóülésen Botka László polgármester jelképesen örökbe fogadta a Szeged hálája című, Ferenc József az 1879-es árvizet követő, március 17-i látogatásának, illetve a Királynapoknak emléket állító dokumentumot. A polgármester elmonda: “A város nevében örömmel fogadom örökbe azokat a dokumentumokat, amelyek bemutatják ezt a fantasztikus teljesítményt, hogy elődeink négy év alatt a teljes pusztulásból újjáépítették a várost.” Botka László azt is kiemelte, hogy a mai nap értéke az is, hogy fontosnak tartották, hogy egy európai városban legyen könyvtár.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb