Mindenmás

Gubanc a MÁV-nál: eltört a sín a Nyugati pályaudvar és Kőbánya között, a kavarodás érinti a szegedi Napfény IC-t is

A vonatok többsége a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről, valamint az elővárosi állomásokról indul és érkezik – közölte a MÁV csütörtökön délelőtt. Mint kiderült a kavarodás abból adódott, mert a Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között egy szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok síntörés miatt. Ez sajnos érinti a szegedi vonalat is.

A közlemény szerint

  • a Nyugati és Kőbánya-Kispest között csak a Z50-es vonatok közlekednek, melyek Monorig, Monortól S50-es vonatként járnak,
  • a Tokaj, Nyírség InterCity-k, az S50-es és az S21-es vonatok a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről indulnak és oda érkeznek,
  • a Cívis InterRégiók a Nyugati helyett Ceglédről indulnak és oda érkeznek,
  • a szegedi Napfény InterCity a Nyugati helyett Monorról indulnak és onnan fordulnak Cegléd, Kecskemét felé.

Azt is hozzátették, hogy a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Lajosmizse vonalon 20-40 perces késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani. A BKK elfogadja az érvényes vasúti jegyeket, bérleteket az M3-as metró Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán, és a 151-es autóbuszon Kőbánya alsó vasútállomás és Kőbánya-Kispest között. Zugló megállóhelyen mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg a vonatok. Továbbá:

  • a Nyugatiba 10:07-kor érkező Napfény InterCity (IC 717) csak Kőbánya-Kispestig közlekedik,
  • a Nyugatiból 10:53-kor Szegedre induló Napfény InterCity (IC 704) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik. Javasolják, hogy az utasok az M3-as metrót vegyék igénybe Kőbánya-Kispestig.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb