Kikapcs

Kiderült, melyek a legélhetőbb városok az országban, Szeged is a TOP 10-ben van

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank magyarországi élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben – összegezte vizsgálatának eredményét az MTI-hez eljuttatott közleményében a jelzálogbank. Mint kiderült, Szeged is az élbolyba tartozik.

A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.

HATODIK LETT SZEGED

Kiderült: Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek, a keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy jellemzően alacsonyabbak a fizetések. A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól. Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen. Az élmezőnyben szerepel még 

  • Szeged,
  • Budakeszi,
  • Győr
  • és Dunakeszi környéke
  • és a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás, amelyek szintén most kerültek be az első tízbe.

VISSZAHÚZZA A PONTSZÁMOT A BŰNÖZÉS ÉS A MEGFIZETHETŐSÉGI MUTATÓ

Kikerült viszont a legjobbak közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke. Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, más szempontból viszont akár a mezőny vége felé foglalnak helyet. Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége szempontjából, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételekben erős. Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők, pontszámaikat ugyanakkor visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató – állapította meg a felmérés.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb