Közélet

“Száz ok, hogy diplomázok”: 38 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal továbbtanulását támogatja az Ágota közösség

Ösztöndíjjal segíti a gyermekvédelmi gondoskodásban élők továbbtanulását a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató: a “Száz ok, hogy diplomázok” elnevezésű programban 38 fiatal kapott támogatást. Kothencz János főigazgató a kedden, Szegeden tartott első ösztöndíjátadó ünnepségen azt mondta, az Ágota közösség célja, hogy a családját valamilyen oknál fogva nélkülözni kénytelen fiatalok lehetőséget, támogatást kapjanak. Törődni igyekeznek a gyerekekkel olyankor is, amikor gond van, és akkor is, ha valami jó még több, még jobb lehet – közölte.

A szakember, aki maga is állami gondozottként nőtt fel, úgy fogalmazott, ma Magyarországon gyermekvédelmi gondoskodásban élőként továbbtanulni normális és elvárható magatartás. Nagyon sok, főként késői bekerülő számára azonban – főként a szocializációs hátránya miatt – ez nehézséget jelent. Az állami gondozottak továbbtanulása régen sem volt egyértelmű, és sajnos napjainkban is ünnepelni kell, ha valaki egyetemre kerül – közölte a főigazgató.

13 VÁRMEGYÉBŐL 38 ÉRVÉNYES PÁLYÁZAT ÉRKEZETT

Kothencz János a pályázó fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, nem azért büszkék rájuk, mert egyetemre járnak, hanem azért, mert példát mutatnak abban, hogyan tudnak küzdeni magukért. Példájukkal lehet tompítani azokat a negatív, túlzó általánosításokat, amelyek a társadalomban élnek – tette hozzá. Az ösztöndíjra olyan 18 év feletti fiatalok jelentkezhettek, akik egy hazai főiskola, egyetem alap- vagy mesterképzésére járnak, és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. A felhívásra 13 vármegyéből 38 érvényes pályázat érkezett.

AZ ÖSZTÖNDÍJASOK KÖZÜL HETEN AZ SZTE HALLGATÓI

A szegedi ünnepségen a Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében nevelőszülőknél nevelkedett hallgatók vehették át ösztöndíjukat. Közülük heten a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, egy-egy fiatal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, a Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetemre jár.

MINTEGY HATEZER GYERMEKRŐL GONDOSKODNAK

A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató mintegy 6 ezer gyermekről, fiatalról gondoskodik gyermek- és lakásotthonokban, valamint nevelőszülői hálózatában, közülük mintegy nyolcszázukról utógondozás keretében. Ezek a 18 évesnél idősebb fiatalok egyetemi, főiskolai képzésen vesznek részt, illetve szakmát tanulnak.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb