Szegedi Arcok

Fél 8 óta zeng az utca, dübörögnek az ablakok – SZIN-re hajazó hangzavarral indult a reggel az SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikumnál

Áron olvasónk keresett fel bennünket szerdán délelőtt azzal, hogy reggel fél 8 óta zeng az utca, dübörögnek az ablakok a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum környékén. Olvasónk először azt hitte hallucinál, akkora volt a hangzavar, pihenni sem tudott az éjszakai műszakja után, miközben ápolóként dolgozik a szegedi klinikán. Mint kiderült, a gyerekek az iskola 111 éves fennállását ünneplik, ezért volt a nagy felfordulás.

“Éjszakás ápolóként dolgozom a szegedi klinikán, s a tegnapi, rendkívül megterhelő éjszaka után másra sem vágytam, csak pár óra pihenésre az újabb – vélhetően – hasonlóan fárasztó, kimerítő műszak előtt. Mikor reggel 7 óra után sikerült végre ágyba kerülnöm, megpróbáltam regenerálódni picit. Az első szusszanásokkal, kicsivel fél 8 után, a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikumból elképesztő hangerővel kezdődött meg egy sulidiszkóra hajazó, mindenkire – köztük a minden bizonnyal órát tartó, vagyis próbáló tanárokra – fittyet hányó dübörgés, őrjöngés” – írta szerdán délelőtt Áron olvasónk szerkesztőségünknek.

REGGEL FÉL 8 ÓTA ZENG AZ UTCA

Mint tovább kiemelte, először azt hitte hallucinál, és a SZIN “visszhangjait” hallja, de a valóság ennél sajnos sokkal ridegebb volt. “Reggel fél 8 óta zeng az utca, dübörögnek az ablakok, és úgy tűnik az egészségügyben dolgozó, kizsigerelt kisember alvás nélkül kezdi meg a következő műszakot is. S hogy hibázom-e? Nem tudhatom, de végzetes következményei lehetnek, s a pihenés hiánya nem lehet indok – hiszen ki hinné el, hogy hétköznap délelőtt sem lehet szusszanni egyet egy olyan iskolával szemben, ahol elméletileg kiemelkedő minőségű oktatás folyik… vagy mégsem?” – tette fel a kérdést olvasónk.

111 ÉVES A VASVÁRI

Mint kiderült, a tegnapi napon elindult az iskolában a Vasvári 111 projekthét, vagyis: a technikum 111 éves fennállását ünneplik. Kádár Blanka igazgatónő keddig megnyitóját követően a diákok különböző programokon, előadásokon vettek, és vesznek részt a következő napokban, ami sajnos olykor nagyobb hangzavarral jár.

“A héten számos programmal, iskolán kívüli és belső rendezvénnyel, aktívan, munkával emlékezünk meg szorgos eleinkre. A rendezvények között megtalálható kulturális, műveltségi és sporttevékenység is. A programok 9:00 órakor kezdődnek, s mint ahogyan az lenni szokott, a külső – iskolaudvaron, tornapályán – tartott eseményeken (szerdai napon) hangosítást, zenei aláfestést használunk, illetve az aktív, mozgással, játékkal járó tevékenységeink egy bizonyos zajjal (szurkolás, játékvezetés, eredményhirdetés, stb.) járnak. Napközben az iskola és környéke, jó esetben, mindig hangos a gyermekzsivajtól. Én ezt az öröm, a jövő hangjaként azonosítom, amely esetünkben, ezen a héten a múlt, a hagyományápolás, a tradíció hangjával vegyül” – írta válaszlevelében Kádár Blanka, az iskola igazgatója, majd megértést kért a kellemetlenségért.

Kitartást kívánunk a környéken lakóknak, a diákoknak pedig kellemes időtöltést!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb