Mindenmás

Rendőrségi helyszínelés miatt kimaradt egy tram-train járat, egy utast ért baleset (frissítve)

“A Hódmezővásárhelyről 10 órakor Szegedre elindult vasútvillamos (33035) csak Rókus vasútállomásig közlekedett. Nem közlekedik a Szegedről 11:17-kor Hódmezővásárhelyre induló vasútvillamos” – közölte szűkszavúan szerdán délelőtt a MÁV, viszont Károly olvasónktól azt az információt kaptuk, hogy rendőrségi helyszínelés van jelenleg.

“Szeged, Rókus állomás előtt a Tram -Train megállónál jelenleg a rendőrség helyszínel” – írta olvasónk. Mint a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudtuk, a vasútvillamoson elesett egy utas, aki megsérült, ezért voltak kint a kollégák. Az SZKT annyit írt a közösségi oldalán, hogy “forgalmi zavar” történt a Rókus vasútállomáson. Emiatt Rókus vá. – Szeged vá. között pótlóbuszok közlekedtek, de elvileg már helyreállt a közlekedési rend.

FRISSÍTVE: KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK AZ UTAST

Cikkünk megjelenését követően a MÁV közleményben tudatta, hogy “a Hódmezővásárhelyről Szeged felé 10 órakor elindult vasútvillamoson megsérült egy utas, a mentősök kórházba szállították. A vasúttársaság, a hatóság és a járműgyártó STADLER is vizsgálja a baleset körülményeit. A jelenlegi információk szerint a jármű műszaki hiba miatt gyorsfékezéssel állt meg, emiatt szenvedett sérülést az utas. A vasúttársaság az utasnak mielőbbi jobbulást kíván.”

Mi is jobbulást kívánunk a sérült utasnak!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb