Smart Szeged

Új zöldfelületeket hoznának létre Szegeden, hogy csökkentsék a hőszigeteket – így a nyári hónapokban is élhetőbb, komfortosabb lehet a város

A városi hőszigethatás felmérése és csökkentése érdekében indult program uniós támogatással Szegeden – közölte Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester csütörtökön. Mint kiderült, az önkormányzat több olyan beavatkozást is tervez, mellyel példát mutathat a hőszigetek csökkentésére.

A politikus a mintegy 700 millió forintos költségvetésű, négyéves projektet bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a városok hőmérséklete jellemzően magasabb a szomszédos mezőgazdasági területeknél, de a településeken belül is találhatók olyan nagy felületű burkolt helyek, melyek melegebbek környezetüknél. Ez rontja az emberek komfortérzetét, de hosszú távú egészségügyi hatásokkal is jár – tette hozzá.

FÁK ÉS NÖVÉNYZET TELEPÍTÉSÉVEL, VALAMINT SZÉLFOLYOSÓK LÉTREHOZÁSÁVAL LEHET KÜZDENI

Azzal, hogy a klímaváltozás miatt növekszik az átlaghőmérséklet a hőszigethatás következményei is egyre jelentősebbé válnak – közölte az alpolgármester. A szellőzést szolgáló szélfolyosók kialakításával, fák és általában növényzet telepítésével, zöld tetők és homlokzatok alkalmazásával, világosabb színek és hűvösebb burkolatok igénybevételével, a víz jobb felhasználásával csökkenthető a városi hőmérséklet, ezáltal enyhíthető a hőszigetek hatása és javíthatók a városlakók életkörülményei. Az önkormányzat nemcsak saját munkafolyamatait szeretné ennek megfelelően átalakítani, hanem ezt a gyakorlatot a lakossághoz és a helyi vállalkozásokhoz is el akarja juttatni – tudatta Nagy Sándor.

FELTÖRIK AZ ÚT MELLETTI SÁVOT, HOGY ZÖLDTERÜLETET HOZZANAK LÉTRE

Az önkormányzat több olyan beavatkozást is tervez, mellyel példát mutathat a hőszigetek csökkentésére. A Kossuth Lajos sugárút belső szakaszán feltörik az út melletti sávot, és zöldterületet hoznak létre, az IKV Zrt. által kezelt egyik társasházat és a város egyik legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjában, az Anna kútnál a megállókat is úgy alakítják át, hogy mérsékeljék a lokális hőmérsékletet – közölte az alpolgármester.

Makádi Balázs, a Motiváció Oktatási Egyesület alelnöke kifejtette, a projekt részeként a jó gyakorlatok megosztására városi klíma-kerekasztalt hoznak létre, részben szemléletformáló programként pedig Szeged néhány oktatási intézményében a diákokat és pedagógusokat bevonva tervezik meg a nagy, lebetonozott udvarok átalakítását. Bojtos Ferenc, a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület irodavezetője elmondta, a civil szervezet óvodák és iskolák számára dolgozott ki oktatási programot az intézmények zöldítésére, emellett a tudás átadásával helyi kezdeményezések sorozatát szeretnék támogatni.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb