Közélet

Hatszáz munkavállalóval kezdenének, végül 3 ezret alkalmaznának a tervezett BYD-gyárban – minden idők legnagyobb magyarországi beruházása valósulhat meg Szegeden

Napok óta foglalkoztatja Szegedet, hogy vajon milyen gyárat épít városunkba a kínai BYD. A készülő gigantikus szegedi beruházásról most a Népszava is megszólalt. Mint kiemelték, a nevük elhallgatását kérő forrásaik jelezték, hogy meglepte őket, hogy kedden elektromos autóbuszgyár építésének lehetőségről írt a G7, mert korábban elektromos autók gyártásáról folytak a tárgyalások a kínai befektető, a magyar kormány és a szegedi városvezetés között.

Hogy változott-e a koncepció, az egyelőre nem világos, de a lapot tájékoztató források szerint könnyen elképezhető, hogy csupán a sorrend változott. Előbb készülnek Szegeden elektromos buszok, majd azt követően elektromos autók. Az ötmilliárdos beruházási összeg ezt valószínűsíti., valamint az is, hogy a kijelölt helyen bővíthető a gyár területe, és nyilván abban is lehet ráció, hogy egy helyen készüljenek az elektromos buszok és az autók. A technológiai azonossága ebbe az irányba mutat.

SEM MEGERŐSÍTÉS, SEM CÁFOLÁS

A szegedi városháza egyelőre se megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a kínai nagyberuházó érkezéséről szóló híreket. Botka László helyi polgármester megerősítette a távol-keleti cég beruházási szándékát, és az ügyhöz annyit tett hozzá, hogy nem akkugyár épül. Azt már Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester mondta el a Népszava érdeklődésére, hogy a lehetséges befektetővel folytatott tárgyalások még nem jutottak el abba a szakaszba, hogy hivatalos bejelentést tehessenek.

TÖRTÉNELMET ÍR A VÁROSVEZETÉS SZEGEDEN?

A lap által megkérdezett gazdasági szakemberek úgy fogalmaztak, hogy amennyiben sikerült idehozni a BYD-et, akkor a jelenlegi városvezetés történelmet írhat, mert ilyen nagyságrendű beruházás még nem valósult meg Magyarországon. Bár vannak félelmek a beruházással kapcsolatban, a helyi gazdaság szereplői között általánosnak mondható a vélemény, hogy az autógyár sokkal kevésbé környezetszennyező, mint egy akkumulátorgyár.  A sajtóban megjelent hírek szerint a szegedi BYD-gyárat a Kisteleken létesülő akkugyár szolgálná ki, de ezek csak feltételezések.

TELJES AZ ÖSSZHANG

A készülő beruházás tényét erősíti, hogy a kiszemelt területen gazdálkodók arról számoltak be, hogy megkezdődtek a gyár leendő területén a régészeti feltárások, és emellett elindultak a kisajátítási eljárások az érintett mezőgazdasági területen. A politikai döntéshozókhoz közelálló forrásaik arról számoltak be, hogy meglepően jól működik együtt a tervezett gigaberuházás elkészítésében a kormány és az ellenzéki vezetésű szegedi önkormányzat, teljes összhangban végzik a munkát a kínai befektetővel hármasban.

Nem felejtették el megjegyezni, hogy amikor nyáron népes kínai delegáció érkezett Szegedre, akkor azzal a vörös szőnyeggel borították a polgármesteri hivatalt, amit kizárólag Szeged város napján használnak. Botka László pontosan tudja, mi a tét – kommentálta az esetet egy kormányzati tisztségviselő a Népszava érdeklődésére, hozzátéve, hogy soha nem látott nagyságrendben emelkedhet a város iparűzési adó bevétele, amely az elmúlt években 10-12 milliárd forint volt. Úgy tudják, hogy a Fidesz legfelső köreiben általános a vélemény, hogy gazdasági kérdésekben jól együttműködőnek tartják a szegedi polgármestert. Ismeretes, hogy az elmúlt napokban Kínában tárgyaló Orbán Viktor megbeszéléséket folytatott a BYD vezérkarával, ami a összefügghetett a készülő szegedi beruházással.

ÖSSZEKÖTIK A GYÁRAT A SZEGED-BUDAPEST VONALLAL

Az is kiderült, hogy vasúti vágány fogja összekötni a gyárat a Szeged-Budapest vasútvonallal, amelyet rákötnek a készülő, a kínai állam finanszírozásában épülő Belgrád-Budapest vasútvonalra. A termelés elindításkor hatszáz munkavállalót fognak alkalmazni, amelyet folyamatosan növelnek, és így érik el a háromezer foglalkoztatottat. A lapot tájékoztató források ehhez hozzátették, hogy

első körben Szegedről és agglomerációjából verbuválják a leendő dolgozókat, a második körben a munkanélküliségtől jobban sújtott Békés vármegyéből, és harmadik körben Fülöp-szigetekről érkeznek munkavállalók a BYD szegedi gyárába.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb