KözéletSmart Szeged

A legmodernebb vizsgáló módszerek és műtéti eljárások állnak rendelkezésre: szemsebészeti lézerközpontot adtak át az SZTE Szemészeti Klinikán

Az első húsz műtétet már el is végezték az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika épületében kialakított, refraktív szemsebészeti lézerközpontban. A Mediversal Vision szakmai vezetője, Dr. Ratkay Imola nevéhez fűződik a világ első femtoszekundumos szaruhártya sebészeti beavatkozása. A főorvos előadását követően nyitották meg ünnepélyesen a 21. századi eszközökkel felszerelt magán betegellátó egységet.

EGYEDÜLÁLLÓ KLINIKUM JÖTT LÉTRE

“Az SZTE SZAKK Szemészeti Klinika tudományos hátterére és betegellátási tapasztalataira építve, a 21. századi technológia felhasználásával olyan klinikum jött létre, amely egyedülálló” – vélekedett Prof. Dr. Tóth-Molnár Edit, a Szemészeti Klinika igazgatója a Mediversal Vision refraktív szemsebészeti lézerközpont megnyitóján október 27-én. “Öröm, hogy olyan kollégák jöttek vissza a klinikára, akik ezeknek a 21. századi technológiáknak a működtetését világszínvonalon művelik” – fűzte hozzá a professzor. Majd köszönetet mondott az SZTE vezetésének, hogy létrejöhetett az egyetem száz százalékos tulajdonában lévő magán betegellátó egység.

A SZEMÉSZETI LÉZERSEBÉSZET VÉGRE HAZATÉRT

A szemészeti lézersebészet végre hazaért Szegedre – fejezte ki örömét Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Elmondta, amikor az első ciklusában a rektori pályázatát írta, azt kérte Palkovics László akkori államtitkártól, hogy modern technológiákat lehessen hozni a klinikai központba. Éppen a szemészeti femtoszekundumos lézer volt az egyik ilyen „kívánsága”.

Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, lézerfizikus felidézte, hogyan fejlődött az 1980-as évek végétől az orvosi céllal felhasznált lézerek alkalmazása. Ebben a tudományos csapatmunkában rajta kívül olyan kiváló tudósok vettek még részt, mint például Prof. Dr. Bor Zsolt, Prof. Dr. Rácz Béla és Prof. Dr. Hopp Béla.

A LEGMODERNEBB VIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ÉS MŰTÉTI ELJÁRÁSOK ÁLLNAK RENDELKEZÉSRE AZ ÚJ LÉZERKÖZPONTBAN

A femtoszekundumos lézer Szegeden címmel Dr. Ratkay Imola főorvos, a Mediversal Vision szakmai vezetője tartott előadást. Ő végezte a világon az első humán femtoszekundumos szaruhártya sebészeti beavatkozást 1999-ben. A főorvos 1994-ben, münsteri tanulmányútján sajátította el, hogy hogyan kell alkalmazni a lézereket a szemsebészetben. Megtudtuk, az olyan refraktív hibákat, mint például a rövidlátás, a távollátás és az öregszeműség, korrigálhatjuk szemüveggel vagy kontaktlencsével, illetve (excimer és femtoszekundumos) lézeres kezelésekkel. Az ilyen látásjavító műtétek után már egy nappal 150 százalékos javulást érzékelhet a páciens, és maximum 200 százalékos eredmény érhető el. A legmodernebb vizsgáló módszerek és műtéti eljárások állnak rendelkezésre az új lézerközpontban – hallottuk Dr. Ratkay Imola beszámolójából. 

MAGAS SZÍNVONALÚ KEZELÉS A SZEGEDIEKNEK

“Azt a célt tűztük ki, hogy növeljük jelenlétünket a járóbeteg-ellátás, a diagnosztika, a szűrővizsgálatok terén is. A beruházás teljes költsége – a bérelt lézereket nem számítva – nagyságrendileg 100 millió forint. Ez várhatóan 3-4 év alatt térül meg, és számításaink szerint ennek az időszaknak a végére elérjük az évi 1000-1500 műtétet” – fejtette ki Vaszari Viktor, a Mediversal Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, eddig 20 műtéten vannak túl. “Dr. Ratkay Imola szakmai vezetésével, a Szemészeti Klinika tudományos hátterével, szakembergárdájával és a Medicontur által biztosított, élvonalbeli gépekkel egy országos szinten is egyedülálló egységet sikerült kialakítani, ami reményeink szerint hosszú távon garantálja, hogy a Dél-alföldi Régióban élők hozzájuthatnak a legmagasabb színvonalú lézeres kezelésekhez” – fűzte hozzá.

Forrás: SZTE

Fotók: Kovács-Jerney Ádám

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb