Közélet

Három általános iskola tetőszerkezete is megrongálódott a pénteki szélviharban – 21 hivatásos és önkéntes tűzoltó egység dolgozott együtt a vihar nyomában

Pénteken délután egy rövid ideig tartó, de erős, viharos széllökésekkel járó zivatarzóna érte el Csongrád-Csanád vármegye szinte teljes területét, Szegedet is alaposan felforgatta a szél. Mint a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, 21 hivatásos és önkéntes tűzoltó egység dolgozott együtt a vihar nyomában pénteken.

HÁROM ISKOLA TETŐSZERKEZETE IS MEGRONGÁLÓDOTT

Mint írták, 15 óra 22 perckor érkezett a legelső lakossági bejelentés Kistelekről a szegedi főügyeletre, ezt rövid időn belül több, mint száz segélyhívás követte. Összesen 140 jelzést fogadtak a szegedi főügyelet munkatársai, ebből mintegy 90 helyszínen kellett beavatkozást végezniük a vármegye hivatásos és önkéntes egységeinek. 16 településről jelezték a lakosok, hogy kidőlt fák, lehasadt faágak veszélyeztetik a forgalmat. 23 lakóházban és három közintézményben okozott károkat a vihar (Felgyőn, Kisteleken és Algyőn rongálódott meg az ottani általános iskola tetőszerkezete).

A bejelentések túlnyomó többsége Szegedről és környékéről érkezett, de sok segélyhívást indítottak a lakosok a vármegye északi részéről is. 

SZEMÉLYI SÉRÜLÉS NEM TÖRTÉNT, ESTIG DOLGOZTAK A KÁROK FELSZÁMOLÁSÁN

Este nyolc óráig 12 hivatásos és kilenc önkéntes egység folyamatosan dolgozott a vihar okozta károk felszámolásán. Minden, a lakosok által jelzett helyszínen elvégezték a tűzoltók a műszaki mentéseket az esti órákig. Személyi sérülés egyik helyen sem történt.  

Ezúton is köszönjük az önkéntes tűzoltók közreműködését, akik nagyban segítették a hivatásos egységek munkáját: 

  • Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 
  • Kisteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Fábiánsebestyéni Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Szegedi Önkéntes Tűzoltó-és Mentőegyesület, 
  • Szegedi Tűzoltó-és Vízi mentő Szakszolgálat,
  • Rúzsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Üllési Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Tiszaszigeti Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 
  • Szegvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

SZENTES KÖRNYÉKÉN TORNÁDÓ CSAPOTT LE

A tegnapi szélvihar nem várt természet jelenséget is produkált: Szentes környékén tornádó csavart ki fákat. Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk.

Fotók: Ménesi Zoltán tűzoltó alezredes

Forrás: csongrad.katasztrofavedelem.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb