Szegedi Arcok

Nemcsak a szegediek körében Dr. Letoha Annamária az ász, a 2022-es Legszegedibb Gyógyító belügyminisztériumi kitüntetést vehetett át

Egyre izgalmasabb a Prágai Látszerészet és a Boutique Optique bemutatja: Legszegedibb Szegediek 2023-as közönségszavazása: már négy kategóriában fut a verseny, s el sem hisszük, már közel 30 ezer voks érkezett összesen a jelöltekre. Legutóbb, vasárnap a Legszegedibb Gyógyítók szálltak ringbe, ahol tavaly igen éles verseny alakult ki, melyből a ti szavazataitok alapján Dr. Letoha Annamária, belgyógyász, az SZTE Járványügyi Ellátó Központ igazgatóhelyettese került ki győztesként. A doktornő elhivatottságát és szakértelmét nem csupán a szegediek ismerik el, a Belügyminisztérium hétfőn Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette.

“RÁM BÁRMIKOR SZÁMÍTHATNAK A BETEGEIM”

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben tavaly ilyenkor a Legszegedibb Szegediek 2022 közönségszavazás Gyógyítók kategóriájában hasonlóan az ideihez, hatalmas verseny alakult ki, csak úgy záporoztak a szavazatok azokra az egészségügyben dolgozó szakemberekre, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a közösségért.

Dr. Letoha Annamária hihetetlen mennyiségű, pontosan 87.900 vokssal nyerte kategóriáját. Árulkodó számok arról, mennyire bíznak a doktornőben a szegediek. Tavaly decemberben, a díjátadó gálán rá is kérdeztünk ezért, vajon a szakmai tudáson felül, hogyan lehet kialakítani ezt a bizalmat. “Úgy gondolom, nagyon fontos a tájékoztatás, hogy a beteg tisztában legyen a betegségével, a lehetőségeivel, ismerje a saját terápiáját. A másik, hogy én minden betegemnek megadom a telefonszámomat, hogyha bármi problémája van, keressen. Ez biztonságot ad a betegeknek, hogy tényleg rám bármikor számíthatnak” – mondta el a doktornő, akinek akkori gondolatait alábbi videónkban tudod visszatekinteni.

A DOKTORNŐ BELÜGYMINISZTÉRIUMI ELISMERÉST KAPOTT

A doktornő áldozatos munkáját pedig nem csupán a szegediek ismerik el. Mint megkeresésünkkor hétfőn Letoha doktornő elújságolta, éppen most vette át a Belügyminisztérium Miniszteri Elismerő Oklevelét, melyet Batthyány-Strattmann László születésnapja alkalmából adományoztak számára. A kitüntetést azok a szakemberek kaphatják meg, akik kimagasló szakmai tevékenységükkel nap mint nap hozzájárulnak az egészségügy szakszerű és hatékony működéséhez.

MÁR NÉGY KATEGÓRIÁBAN PÖRÖG A SZAVAZÁS

Idén is ringbe szálltak azok a gyógyítók, doktorok, ápolók, akik a ti voksaitok alapján a legtöbbet teszik Szegedért. A szavazatok idén is elképesztő gyorsasággal robognak előre. A négy kategóriában összesen már közel 30 ezer szavazat gyűlt össze, de messze még a vége, így simán voksolhatsz még számtalan alkalommal a kedvencedre!

MÉG NEM SZAVAZTÁL? DÖNTSD EL TE, KIRE LEGYEN BÜSZKE SZEGED!

LEGSZEGEDIBB GYÓGYÍTÓK

LEGSZEGEDIBB GYÓGYÍTÓK 2023 Ended

  • Dr. Rokszin Richárd
    45% 34.4k / 75.3k
  • Dr. Letoha Tamás
    34% 26.1k / 75.3k
  • Dr. Katona Márta
    2% 2k / 75.3k
  • Dr. Atif Iskander
    1% 1.2k / 75.3k
  • Dr. Karikó Katalin
    2% 1.6k / 75.3k
  • Dr. Vizi András
    1% 1.2k / 75.3k
  • Dr. Tajti Zsanett
    2% 2k / 75.3k
  • Dr. Temesvári Klára
    0% 601 / 75.3k
  • Duda Ernő
    0% 678 / 75.3k
  • Dr. Nikolényi Alíz
    2% 2.2k / 75.3k
  • Dr. Karácsonyi Bence
    3% 2.3k / 75.3k
  • Dr. Bugris Valéria
    0% 583 / 75.3k

LEGSZEGEDIBB MŰVÉSZEK

LEGSZEGEDIBB MŰVÉSZEK 2023 Ended

  • Máté Bence
    9% 2.1k / 22k
  • Szilágyi Annamária
    7% 1.5k / 22k
  • Gregor Bernadett
    5% 1.1k / 22k
  • Papdi Balázs
    4% 986 / 22k
  • László Boldizsár
    3% 840 / 22k
  • Barnák László
    3% 721 / 22k
  • Szívos Sándor
    2% 563 / 22k
  • Juronics Tamás
    9% 2k / 22k
  • Nagy-Bandó András
    5% 1.2k / 22k
  • Molnár Gyula
    3% 764 / 22k
  • Gyüdi Sándor
    2% 465 / 22k
  • Csatai Gergő
    43% 9.5k / 22k

LEGSZEGEDIBB ZENÉSZEK

LEGSZEGEDIBB ZENÉSZEK 2023 Ended

  • Dj Dominique
    4% 1.6k / 39.5k
  • Gypo Circus
    2% 794 / 39.5k
  • Fool Moon
    2% 1k / 39.5k
  • Docpiano Band
    2% 919 / 39.5k
  • Balázs-Piri Soma
    47% 18.6k / 39.5k
  • Bigiboy
    5% 2.2k / 39.5k
  • Honeybeast
    4% 1.6k / 39.5k
  • Pogány Induló
    1% 681 / 39.5k
  • Sun City Brass
    2% 961 / 39.5k
  • Hajdu Klára
    1% 789 / 39.5k
  • Tesis Buli (Lennard, Joer Junior)
    1% 505 / 39.5k
  • Csiga Duó
    24% 9.6k / 39.5k

LEGSZEGEDIBB SPORTOLÓK

LEGSZEGEDIBB SPORTOLÓK 2023 Ended

  • Mario Sostaric
    8% 1.7k / 21.7k
  • Olasz Anna
    15% 3.2k / 21.7k
  • Nagy Péter
    19% 4.1k / 21.7k
  • Bánhidi Bence
    8% 1.7k / 21.7k
  • Suba Róbert
    3% 656 / 21.7k
  • Nádas Bence
    3% 778 / 21.7k
  • Bálint Gabriella
    7% 1.5k / 21.7k
  • Kis Máté
    14% 3.1k / 21.7k
  • Bodó Richárd
    7% 1.5k / 21.7k
  • Magyar Kinga
    5% 1.2k / 21.7k
  • Mocsári Bence
    3% 843 / 21.7k
  • Gajdos Zsolt
    4% 977 / 21.7k

Ne feledd, egy IP címről 24 óránként egyszer tudsz szavazni a kedvenceidre, így érdemes minden nap ellátogatni ide! A “multi-voting” viszont engedélyezett, így egyszerre több kedvencre is leadhatod a voksod.

A normál voksolás idén 2023. november 26-ig tart, az összes kategória 84 arcára (12 fő per kategória) a fenti dátumig tudsz voksolni, majd november 26. és december 3. között, egy héten át az egyes kategóriák dobogósaival tartunk még egy hét finálét. A további részletekről itt írtunk:

A Legszegedibb Szegediek nem jöhetett volna létre a projektet támogató szegedi vállalkozások nélkül, akiknek külön köszönet a támogatásért! 

Prágai Látszerészet, Boutique Optique by Prágai, BioHair Napfény, TISZABUSZ Plusz, Trója Ételbár és Hummusz Terrace, REÖK Kézműves Cukrászda, SZ-PLAST Ablak, Global Fitness, Context Szeged, Garden Bistro and Beach, Global Fitness Spinning és Aerobic, Dress Code for Men, Rozmaring Étterem, Szabó Klímatechnika.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb