Közélet

Bejelentették: Még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér

Még idén 15%-kal emelkedik a minimálbér – jelentette be a Facebookon Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Ezzel megerősítette Czomba Sándor államtitkár szavait, aki a napokban arról beszélt, hogy a 100 ezer forintos bérkompenzáció helyett – amelyet a kormány nem fogadott el – előre hozzák a minimálbér emelését.

A minimálbér 15%-kal, míg a bérminimum 10%-kal emelkedhet. Utóbbi esetében a munkaadók kisebb, a munkavállalók nagyobb emelést szeretnének – mondta a napokban Czomba Sándor, a gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára az M1-en. Ugyanakkor megállapodás harmadik elemét a kormány nem támogatta, ez a 100 ezer forintos egyszeri bérkompenzáció lett volna. Helyette az lett az új terv, hogy hozzák előre (decemberre) a minimálbér emelését – írja a Portfolio.

A KORMÁNY TÁMOGATTA A KORÁBBI TERVEKET

Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója most megerősítette, hogy a minimálbér “még idén” 15%-kal emelkedik. Ez azt jelzi, hogy a kormány is támogatta a korábbi béremelést. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint jövőre 10% körüli átlagbér-emelkedés várható Magyarországon, ami lassabb ütem, mint az idei, 15%-os növekedés. A bérek kisebb mértékű emelkedésének nyilván nem örülnek a dolgozók, a jó hír azonban az, hogy az infláció 2024-ben harmada lehet az ideinek, amelynek hatására újra nőhetnek a reálkeresetek. Elemzők szerint azonban komoly kockázatok azonosíthatók, így benne van a pakliban az inflációs meglepetés.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb