Mindenmás

Részegen halálra gázolt egy embert, majd segítségnyújtás nélkül távozott – vádat emeltek a férfi ellen Szegeden

Vádat emeltek Szegeden egy férfi ellen, mert ittasan elgázolt egy embert, majd segítségnyújtás nélkül távozott – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Mint írták, a röszkei határátkelőhely előtt a leállósávban feltorlódott tehergépkocsi sor mellett, a külső sávban állva beszélgetett a sötét ruházatú, fényvisszaverő mellényt sem viselő áldozat, akit a sofőr fékezés nélkül elütött. A gázoló a helyszínről elhajtott anélkül, hogy a tőle elvárható segítséget nyújtotta volna a balesetben megsérült embernek, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a határátkelőn fogták el. Az ügyben a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Mindeközben ma letartóztatták azt a férfit is, aki magára akarta robbantani a házát Szegeden:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb