Közélet

Winter is coming: kitüntették Orbán Viktort Kazahsztánban

A magyar miniszterelnök szerdán érkezett meg Kazahsztán fővárosába, Asztanába, ahol csütörtökön hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel, aki a Kazah Állami Barátság Érdemrend első fokozata díjával tüntette ki Orbán Viktort. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón azt mondta, a kitüntetést megtiszteltetésnek tekinti.

Az átadóról hivatalos Facebook-oldalán a miniszterelnök is hírt adott:

A MAGYAROK KELETRŐL INDULVA ÉRKEZTEK MEG EURÓPÁBA

Orbán emlékeztette a kazah elnököt, hogy a magyarok keletről indulva érkeztek meg Európába, és a magyar emberek azt gondolják, hogy az élet nem más, mint egy szövetség az ősök, a most élők és az utódok között. „E tekintetben a kazahok benne vannak a mi életünkben, hiszen a közös múltunk részei, így gondolunk mindig Kazahsztánra, és örülünk annak, hogy a barátságon túl most már gazdasági kapcsolataink is vannak” – fogalmazott Orbán Viktor.

KŐOLAJAT MOST MÁR KAZAHSZTÁNBÓL IS TUDUNK SZÁLLÍTANI

A vezetők gazdasági kérdésekről is egyeztettek, a magyar miniszterelnök szerint bár a Magyarország és Kazahsztán közti együttműködések volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön. A kormányfő azt mondta, kilenc éve döntöttek úgy, hogy magas stratégiai szintre emelik a magyar-kazah kapcsolatokat, ennek eredményei már az idei évben is megmutatkoztak, és a jövőben a gazdasági együttműködés tovább bővülhet. Orbán kulcskérdésnek nevezte, hogy kőolajat most már nemcsak Oroszországból, hanem Kazahsztánból is tudunk szállítani – írja a Telex.

GLOBÁLIS BIZTONSÁGI KÉRDÉSEK

A miniszterelnök a beszédében háláját fejezte ki Kaszim-Zsomart Tokajev államfőnek amiatt is, amiért globális biztonsági kérdések is szóba kerültek, a téma pedig újra elő fog kerülni a pénteken a Türk Államok Szervezete tizedik csúcstalálkozóján is, amelyen Orbán is részt vesz. A magyar delegáció tagja Nagy Márton, Szijjártó Péter és Varga Mihály is, a külügyminiszter Facebook-bejegyzése szerint Asztanában egy Petőfi utcát is átadnak majd.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb