Közélet

Hétfőtől 24 órában üzemel majd a Röszke közúti határátkelőhely

A határátlépés gyorsítása érdekében meghosszabbított nyitvatartással működik a Röszke közúti határátkelőhely – tudtuk meg a rendőrségtől pénteken.

Mint kiderült, a határátlépés gyorsítása és a várakozási idők csökkentése érdekében a határátkelő 2023. november 20-án 7 óra és 2024. január 31-én 24 óra között folyamatos nyitvatartassál fogadja az utasokat.

PÁSZTOR BÁLINT IS MEGSZÓLALT

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke is posztolt a meghosszabbított nyitvatartásról. Mint írja: “a Horgos 2 határátkelő nyitvatartási ideje hétfőtől (november 20-tól) napi 12 óráról 24, azaz huszonnégy órára hosszabbodik a két ország vezetőinél tett közbenjárásomnak köszönhetően. (..) Jómagam Orbán Viktor miniszterelnök úrral, Lázár János és Bratislav Gašić miniszter urakkal tárgyaltam róla a múlt héten. A Horgos 2 kishatár ügye is bizonyítja, hogy magyar képviselet és -mondjuk ki- erős VMSZ nélkül soha nem mozdulnának előre a közösségünket érintő legfontosabb ügyek” – emelte ki Pásztor Bálint.

A TÖBBI ÁTKELŐ A MEGSZOKOTT REND SZERINT MŰKÖDIK MAJD

Hozzátették, hogy a többi határátkelőhely az eddig megszokott rendben tart nyitva Csongrád-Csanád vármegyében, így a Röszke és a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyek 24 órában, a Kiszombor és Nagylak közúti határátkelőhelyek szintén egész nap, míg az Ásotthalom, Kübekháza és Tiszasziget közúti határátkelőhelyek 7 és 19 óra között működnek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb