Mindenmás

Rangos elismerésben részesült a szegedi VargaBalett Táncműhely alapítója, Varga József

Hatalmas elismerésben részesítette a Táncpedagógusok Országos Szövetsége a szegedi VargaBalett Táncműhely alapítóját, Varga Józsefet: a több évtizedes szakmai tevékenységének elismeréséül Jeszenszky Endre-díjat vehetett át nemrég a táncműhely alapítója a szövetségtőlközölte a VargaBalett Táncműhely.

Jeszenszky Endre-díjat vehetett át a több évtizedes szakmai munkájának elismeréséül Varga József, a szegedi VargaBalett Táncműhely alapítója. Mint ahogyan az iskola közösségi oldalán írják: ,,A Táncpedagógusok Országos Szövetsége Varga József Merényi Zsuzsa, Táncoktatásért és Nívódíjas táncművész, balettmester, koreográfus, a VargaBalett Táncműhely alapító elnöke, művészeti vezetője részére több évtizedes szakmai tevékenysége elismeréséül Jeszenszky Endre-díjat adományoz.”

MÉG 2013-BAN HOZTA LÉTRE A TÁNCISKOLÁT MAKÓN

A táncműhelyt Varga József balettmester, 15 éves pedagógiai gyakorlattal a háta mögött még 2013 augusztusában alapította Makón, a Kálvin Téri Református Általános Iskolában. 2014 szeptemberétől a VargaBalett Táncműhely Szegeden is megnyitotta kapuit. Kezdetektől az volt az alapító és az oktató közösség célja, hogy felkutassa és gondozza a tehetségeket, utat nyitva számukra ezáltal akár a hivatásos táncvilág felé, illetve hogy kinevelődjön egy olyan nemzedék, amely érti és élvezi a táncművészetet. Jelenleg 300 főt meghaladó létszámmal működnek, 20 csoportban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb