Szegedi Arcok

Megvan Szeged karácsonyfája, a Tárogató utcából érkezett a belvárosba

A múlt héten még nem volt meg Szeged karácsonyfája, ami a Klauzál téren szokta ünnepivé varázsolni a környezetet, azonban ma kiderült, idén Újszegedről érkezett a fa a belvárosba. A fenyőfát már ki is vágták a szakemberek, amit átszállítottak a Klauzál térre.

Szeged karácsonyfáját még nem találták meg a szakemberek. Makrai László elmondta, több jelölt is van, viszont úgy érzik, még nem bukkantak rá a tökéletes darabra, így továbbra is várják a felajánlásokat Szeged idei karácsonyfájára – írtuk meg egy hete, azonban mint ma kiderült, még az adventi készülődés időszaka előtt meglett a tökéletes fa.

A TÁROGATÓ UTCÁBÓL ÉRKEZIK A KLAUZÁL TÉRRE A FENYŐFA

“Ismét Újszeged adja Szeged karácsonyfáját, köszönjük szépen a felajánlást a Tárogató utcából” – írta csütörtökön reggel Mihálik Edvin a közösségi oldalára. A képviselő posztja szerint már ki is vágták, és daruval ki is emelték a hatalmas méretű fenyőfát a szakemberek.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója korábban a Szeged365-nek azt nyilatkozta, hogy ha megvan a tökéletes darab, várhatóan november utolsó hetében állítják fel a fát a Klauzál téren, de ez már ma meg is történt, és a jövő héten már fel is díszítik!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb